ŐSZI HÓ

Leírás

"Bebújt a hideg paplan alá. Jó lenne most gyorsan álomba merülni, akár így, nyitva felejtett ablakkal, közben hűvös szél fújna be. Átaludhatná a telet, csak tavasszal ébredne föl, mikor alig emlékezne már erre a hosszú, novemberi hétvégére."Az Őszi hó egy különös kapcsolati háromszög története. A visszahúzódó Márton és nagy dumás Norbi a középiskolai kollégiumban ismerkednek meg, és rögtön elválaszthatatlan barátok lesznek. Izgatottan vágnak bele az egyetembe is, ahol hozzájuk csapódik a józan világlátású, de kissé magányos Kata. Hármasban, egymásba kapaszkodva próbálják megtalálni a helyüket a hirtelen kitáguló, szinte már túl sok lehetőséget kínáló budapesti mindennapokban. Végül mégis másfelé sodorja őket az élet, de talán nem örökké. Egy hűvös novemberi hétvégén mintha mindhármuk számára új fejezet nyílna. Moesko Péter regénye lendületesen megírt, friss és érzékeny történet a ’90-es évek elején született generáció tétova útkereséséről, az önállósodásról, a vidéki ritmust felváltó fővárosi nyüzsgésről, az első párkapcsolatokról, a kötelező kiábrándulásokról és az emberi viszonyok sokféleségéről.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,06 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ÉNEKELEK, S TÁNCOT JÁR A HEGY

raktáron

9,75 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SOLA, IRENE

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

HUNYADI – A HOLLÓ FELEMELKEDÉSE – TELEVIZIÓS SOROZAT ALAPJÁN KÉSZÜLT REGÉNY

raktáron

19,47 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BÁN MÓR

Kiadó

HITEL KIADÓ

HOTELHERCEGNŐ

raktáron

16,68 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PYRALIS, HANNAH

Kiadó

LUNEBOOK PUBLISHING

MENTÜNK MERT MINDENKI MENT.

raktáron

10,56 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PERLE, GYÖNGY THOMAS

Kiadó

SZÉPIRODALMI FIGYELŐ ALAPÍTVÁNY

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ŐSZI HÓ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5