1956. október 30-án, egy héttel a forradalom kitörése után, fegyveres felkelőcsoportok megostromolták a Magyar Dolgozók Pártja budapesti pártbizottságának Köztársaság téri épületét. A súlyos harcok nyomán kibontakozó tragikus eseménysor mind a mai napig a forradalom egyik legvitatottabb fejezetének számít, sőt maga a tér gyakran továbbra is az ellenforradalmi erőszak helyeként él a köztudatban. Mindez nem kis mértékben annak a Kádár-kori propagandának köszönhető, amely a téren történt eseményeknek kitüntetett szerepet szánt a kollektív emlékezetben, és a kezdetektől fogva ellentmondásos fejlemények átalakításával, utólag konstruált kulcsepizódok hozzáillesztésével alkotta meg az ellenforradalom rémtetteiről szóló elbeszélést.TULIPÁN ÉVA könyve arra a kérdésre keresi a választ, hogy ennyi idő után mi fejthető fel a forradalom e szimbolikus jelentőséggel felruházott epizódjáról. Ennek érdekében a szerző arra vállalkozik, hogy a legapróbb részletekig megvizsgálja és rekonstruálja az október 30-án történt eseményeket. Mélyrehatóan elemzi a kádári emlékezetpolitika szolgálatában álló mitikus jeleneteket a túszdrámától kezdve a parlamenterek történetén keresztül egészen Mező Imre haláláig. A történész számos kérdésben meglepő következtetésekre jut, más problémák pedig merőben új kontextusba kerülnek.Tulipán Éva 2005 óta dolgozik történész kutatóként a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. 2010-ben szerzett doktori fokozatot a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Kutatási területe az 1945 utáni magyar történelem, különösen az 1956-os forradalom története, valamint a kommunista párt ideológiája és emlékezetpolitikája.
PORLADÓ ÁRNYAK
11,35 € ÁFA-t tartalmazza
MOST MÚLIK - HARMINC MAGYAR ÍRÓ AZ EMBERI MÉLTÓSÁGRÓL
10,39 € ÁFA-t tartalmazza
OSTROM 1956-BAN
Leírás
Kategóriák: EGYETEMES TÖRT, TÁRSADALOMTUDOMÁNY
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
7,71 € ÁFA-t tartalmazza
10
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
THE HUNGARIAN ACADEMY OF SCIENCES (A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA – ANGOL)
Értékelés: 0 / 5
raktáron
4,80 € ÁFA-t tartalmazza
TEHERPRÓBA – EGY IRODALOMPOLITIKUS PÁLYÁJÁNAK KRITIKUS PONTJAI – TÉNYEK ÉS TANÚK
Értékelés: 0 / 5
raktáron
19,75 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„OSTROM 1956-BAN” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.