ÖSSZEOMLÁS, TERROR, TRIANON

Leírás

A trianoni békediktátum – ahogyan azt Csoóri Sándor írta – ördögi kör. Olyan, amelyet „nemcsak mi rajzoltunk magunk köré, hanem saját bűneikből eredően mások is.”Trianon begyógyíthatatlan, örök fájó seb, a magyarság legnagyobb történelmi traumája. Nem véletlen tehát, hogy a nemzettest durva megcsonkítása mai napig tartó mély történelmi sokkhatást okozott nemzeti létünkben. Éppen ezért a trianoni békediktátum okozta tragédiára, a tragédiához vezető útra mindörökké emlékezni kell, s emlékeztetni kell nemcsak a nemzet ma élő tagjait, de a jövendő nemzedéket is. Ehhez pedig elengedhetetlen az események korrekt feltárása, bemutatása, a következtetések jelenre és jövőre nézve történő levonása. Ezért hozta létre Székesfehérvár Város Közgyűlése a Trianon Centenáriumi Emlékbizottságot.A kötet a székesfehérvári Trianon Centenáriumi Emlékbizottság által 2019 és 2020 között szervezett öt konferencia huszonhat szerkesztett előadását tartalmazza. A tanulmányok Magyarország 1918 és 1920 közötti embert próbáló, válságokkal és tehertételekkel teli, küzdelmes hónapjainak nemzetközi, országos és helyi eseményeibe adnak betekintést. A kötet szerzői úgy emlékeznek meg a százéves évfordulóról, hogy írásaik középpontjába Trianon tágabban vett történetét, a trianoni tragédiához vezető utat, annak legfontosabb és legmeghatározóbb nemzetközi és országos eseményeit egy olyan történeti keretbe helyezik, amellyel egyrészt a folyamatokat időrendiségében és ok-okozati összefüggéseiben tárgyalják, másrészt pedig a Fejér vármegyében és Székesfehérváron történt eseményeket is bemutatják. Ezáltal is erősítve a nemzeti összetartozás lokális érzését.Gróf Károlyi József, Székesfehérvár és Fejér vármegye főispánjának örök érvényű szavaival ajánlják e kötetet a szerzők és a szerkesztők a Tisztelt Olvasók figyelmébe: „múltjához híven, elszánva a jelenben és bízva a jövőben”.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

14,84  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ÉRETTSÉGIT ALANYI JOGON!

raktáron

3,05  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MIHAJLIK IVÁN

Kiadó

METÓDUS KIADÓ

GYÓGYÍTSD MEG AZ AGYAD!

raktáron

15,61  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

O'BRYAN, TOM

Kiadó

COR LEONIS KIADÓ

TŰZ ÉS SÖTÉTSÉG

raktáron

10,24  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PÓLI MATILDA

Kiadó

PÓLI RÓBERT

A FÖLDÖN ÉLNI ÜNNEPÉLY

raktáron

14,24  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZÜTS MIKLÓS

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ÖSSZEOMLÁS, TERROR, TRIANON” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5