ÖSSZEKAPASZKODVA ZUHANNI – NOVELLÁK

Leírás

„Lefekvéskor, telefon helyett. Olyan szövegeket szerettem volna írni, amik néha megmelengetik, vagy legalább óvó kezekkel fogják körbe egy kicsit az olvasó szívét. Megeshet, hogy közben össze is szorítják azt a bizonyos szívet – ez történhet ügyetlenségből, vagy csak a dolgok természetéből fakadólag, de ez talán nem baj. Azt hiszem, ilyen embernek lenni és embernek lenni ugyan nehéz, de mindig érdekes – és többnyire jó” – mondja első novelláskötetéről a szerző. A személyes intimitástól a társadalmi sorskérdésekig terjedő spektrumon helyezkednek el a szövegek. Hangulataik is sokfélék: a kétségbeeséstől a groteszk szarkazmuson és a frivol humoron át a beletörődés elégikusságáig és tovább – a szolidaritásig, a szeretetteli humánumig. A létezés különböző szintjein érzékelhető gyarlóságaink érdeklik, elénk tárja rendszereink romlását, köz- és magánerkölcseink sötét foltjait. A társadalmi szintű krízisek és az egyéni csődhelyzetek mellett fontosnak tartja, hogy kiutakat mutasson: egy kinyújtott kéz, egy segítségkérés vagy egy túlvilági újrakezdés esélye, a nem emberi világba menekített emberség vigasza, az elengedés, a felülemelkedés gesztusai segíthetnek át minket ebben az idegen, ijesztő és ellenséges világban a Németországban élő, de Magyarországtól soha el nem szakadt író szerint ezekben a 21. századi egypercesekben. Konokul keresi a méltóság megőrzésének lehetőségét, miközben csúszunk, zuhanunk, együtt, összekapaszkodva.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,24  ÁFA-t tartalmazza

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ROHADT ÁLLATOK

raktáron

9,25  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZÉCSI NOÉMI

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

ORIGÓ – NÉMET JUNIOR NYELVVIZSGA – VIRTUÁLIS MELLÉKLETTEL

raktáron

10,01  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

AKADÉMIAI KIADÓ ZRT.

ALKOHOL NÉLKÜL

raktáron

14,09  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ALLEN, CARR

Kiadó

PARK KÖNYVKIADÓ

ISTEN NEVÉBEN – TRUE CRIME VALÓS BŰNÜGYEK

raktáron

16,71  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KRAKAUER, JON

Kiadó

ANIMUS KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ÖSSZEKAPASZKODVA ZUHANNI – NOVELLÁK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5