ÖSSZEGYŰJTÖTT ELBESZÉLÉSEK

Leírás

A (cseh)szlovákiai magyar irodalom Kossuth-díjas, a múlt század utolsó két évtizedétől haláláig a magyar széppróza meghatározó alkotója, a hetvenöt éve született Grendel Lajos (1948–2018) novellistaként kezdte pályáját az 1970-es években. S bár novelláskötet volt első megjelent könyve is, a Hűtlenek (1979), az átütő sikert első regényeivel érte el (Éleslövészet, 1981; Galeri, 1982; Áttételek, 1985), melyekkel felzárkózott kora magyar prózájának az élvonalához. Következő elbeszéléskötetében (Bőröndök tartalma, 1987) azonban már novellistaként is megtalálta a rá később is jellemző hangját, melyet újabb regények és publicisztikakötetek után még egy követett: Az onirizmus tréfái 1993-ban. Ezután, bő két évtizeden keresztül egészen a 2010-es évek közepéig újból a regényíró, illetve a publicista és az irodalomtörténész vette át a terepet a novellistától, akinek már csak 2016-ban jelent meg új kisprózakötete Rossz idők járnak címmel.Jelen kötetünk Grendel Lajos novelláit, elbeszéléseit öleli fel – így az életében napvilágot látott novelláskötetei anyagán kívül, Függelékként, az azokból kimaradt, csupán folyóiratokban megjelent kisprózai opusait is: az 1970-es A teniszlabdától a 2018-as Szűz Mária eligazítja Pírit című elbeszéléséig.A kötetet szerkesztette, a szövegeket gondozta és az utószót írta Tóth László.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,87  ÁFA-t tartalmazza

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

VIRÁGOS KIFESTŐ

raktáron

1,65  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

BENSŐ BESZÉD: HANGMINTA. VÁLOGATOTT VERSEK

raktáron

9,90  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FODOR ÁKOS

Kiadó

FEKETE SAS KÖNYVKIADÓ BT.

NAGY SZÖSZMÖTÖLŐ – VÁLTOZATOS FELADATOK GYŰJTEMÉNYE

raktáron

3,40  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MAGNUSZ

MESÉK AZ ÉLET CSODÁIRÓL

raktáron

18,41  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOLDIZSÁR ILDIKÓ

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ÖSSZEGYŰJTÖTT ELBESZÉLÉSEK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5