ÖRVÉNYEK ÉS SZIKLÁK KÖZÖTT

Leírás

„Ó, mikor oszlik már a köd?” – kérdezi Babits Mihállyal Berend T. Iván legújabb esszékötetében, amely egy trilógiára bővülő sorozat harmadik darabja, szellemi és világnézeti bédekker. Az esszék geopolitikai aspektust, mentalitástörténetet és egy sajátos, gazdaságtörténészi látásmódot kapcsolnak a saját, megélt történetekhez.Az írások születésének helye fizikailag Los Angeles, a szellemi origó azonban Európa. A vonatkoztatási pont pedig természetesen Magyarország, amire a szerző sok felkiáltójellel és aggodalommal tekint, hiszen kötődésének két fontos állomása közismert: a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rektori széke, illetve a Magyar Tudományos Akadémia elnöki pozíciója is arra inspirálja, hogy egy pillanatra se fordítsa el a tekintetét Magyarországról.A Kelet/Nyugat dichotómiája történeti nézőpontból jelenik meg az esszékben, visszatérő, központi eleme a szövegeknek a „Nyugat alkonya” fordulat cáfolata. Ugyanakkor teljesen elfogulatlan, amikor erős kritikával mutatja be az Egyesült Államok társadalmi és politikai kihívásait is. Ezzel a kritikus és lényeget kereső szemmel tekint szét a kontinenseken. India, Latin-Amerika, esetleg Skócia, Írország, jó és rossz gyakorlatok, példák a politika vagy gazdaság világából, megszűrve történeti műveltségen és alátámasztva sok adattal. A legutolsó fejezet a kultúra, a művészet szerepének felmagasztalása, saját megélt koncert- vagy irodalmi élmények, impulzusok segítségével.Ajánlom a válogatást mindazok számára, akiket érdekel a világ mint olyan, és benne Magyarország európai helye. Ajánlom mindazoknak, akik kíváncsiak.Sipos Júlia

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,25  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KÖZGAZDASÁGTAN A KÖZJÓÉRT

raktáron

18,19  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TIROLE, JEAN

Kiadó

OSIRIS KIADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.

ROSTBAN GAZDAG ÉTELEK EGYSZERŰEN

raktáron

16,97  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SOLTÉSZ ERZSÉBET – GAJDA ZOLTÁN

Kiadó

BOOOK KIADÓ KFT.

BRINGÁRA FEL! – JÁTÉKOS BÖNGÉSZŐ

raktáron

11,33  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VAUTIER, VANESSA

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

EGY BEFEJEZETLEN ÉLETMŰ – ÁGOSTON EMIL ÉPÍTÉSZ MUNKÁSSÁGA

raktáron

10,48  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GOTTDANK TIBOR

Kiadó

BALASSI KIADÓ KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ÖRVÉNYEK ÉS SZIKLÁK KÖZÖTT” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5