OROSZLÁNOK ÉS FARKASOK

Leírás

„Soha nem felejtem el a napot, amikor újjászülettem.” Ezzel a mondattal kezdi új könyvét a szerző, aki tavaly nyáron szerencsés módon kapott egy új esélyt az élettől. Egy váratlanul érkező sztrók miatt kórházba került, és megérintette a halál szele. A történtek nyomán megbizonyosodhatott róla, ilyen éles helyzetben is tud-e a saját legfontosabb elvei szerint élni és cselekedni: hittel, szenvedéllyel és belső békéje megőrzésével.Dr. Csernus Imre a hivatásából adódóan gyakran találkozott az elmúlással, és azt is nap mint nap látta, hogy miközben a halál a régebbi korok felfogása szerint természetes esemény volt, az élet elkerülhetetlen befejezése, a 21. századi ember tabuvá tette ezt a témát. Nem akar szembesülni vele, és annyira fél tőle, hogy még beszélni sem hajlandó róla, ezért aztán konfliktushelyzetbe kerülve kapkodni kezd, pánikba esik és menekülni próbál. Ugyanakkor, mutat rá a szerző, mindannyiunknak lehetőségünk van rá, hogy felelősséget vállalva önmagunkért és a tetteinkért, megszabaduljunk a halálfélelemtől.Újjászületése élményének nyomán született meg ez a rendhagyó könyv, amelyben huszonegy témába rendezve tesz javaslatokat arra nézve, hogyan nézhetünk szembe bátran az élettel és a halállal egyaránt. Saját tapasztalatai és tanulságos, megérintő történetek révén beszél veszteségről és betegségről, párkapcsolatról és válásról, gyereknevelésről és családi kapcsolatokról, olyan visszatérő kulcsfogalmakról, mint a hit, a bátorság, és mindenek előtt az elfogadás. Hogyan élhetünk öntudatosan, bátran, a hitünknek megfelelően, minden egyes napot úgy megélve, mintha az lenne az utolsó, amit ezen a földön töltünk, hiszen a mondás szerint ember tervez, Isten nevet rajta.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

19,54  ÁFA-t tartalmazza

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SZEPLŐK

raktáron

12,02  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

AHERN, CECELIA

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

A FUVAROZÓ FELELŐSSÉGE

raktáron

10,26  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BÁRDOS PÉTER

Kiadó

HVG ORAC LAP- ÉS KÖNYVKIADÓ KFT.

A FIATALODÁS TUDOMÁNYA

raktáron

13,86  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

YOUNG, SERGEY

Kiadó

JAFFA KIADÓ

SZTÁROK-SZTORIK – GYÖKÖSSY ZSOLT EMLÉKEI ÉS TÖRTÉNETEI

raktáron

14,16  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GYÖKÖSSY ZSOLT

Kiadó

IDŐJEL KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„OROSZLÁNOK ÉS FARKASOK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5