ÖNÉLETBAJ

Leírás

A – G-ig olvashatjuk ebben a könyvben az Önéletbaj lexikonját, ahol talán éppen az utolsó versben megjelenő kombinóval utazhatunk a fotókon keresztül a Margit hídtól és a pillérébe rejtett fekete lyuktól az elmúlt idő elmosódott világán keresztül a „szétloccsant ég alatt” a Városmajori Jézus Szíve templom Bauhaus tömbje felé. Ha a verseket olvassuk, ez az út jóval hosszabb az első fekete lyuk vonzásától, amely a gyermekkor finoman felskiccelt kocsmatöltelékekkel belakott világa óta kísér(t)i egészen ama végsőig. Erről azt írja: „lelkemig hatolva beláttam, hogy elveszítettem ezt az élet nevezetű játékot, amibe féregjáratom végére értem, ahol vagy beránt végleg a fekete lyuk, vagy teológiai vita nélkül elhiszem bármilyen isten létezését, akinek segítségével a magam által teremtett vákuumból meríthetek energiát, s aki képes helyreállítani szétcsúszott értelmem.” Ezek a szövegek és képek éppen arról beszélnek, hogyan csúszik szét és hogyan áll helyre egy élet és mindezt teológiai vita nélkül teszik, valamiféle zsigeri őszinteséget keresve, mégse nyersen, hanem sokszor játékosan szembenézve azzal, hogy az élet baj és játék. Olyan játék, ami nem babra megy. Olyan baj, amellyel küzdeni, és amelyről különféle formákban beszélni lehet. És felhívja arra a figyelmet, hogy a baj mögött vagy mellett, vagy éppen annak ellenére mennyi parányi szépség is lapul benne, mely lehet egy vers, egy arc, egy régi szék, egy fodrozódó víztükör, vagy éppen egy madár röpte.Modor Bálint

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,97  ÁFA-t tartalmazza

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

MAXI AZ OLIMPIÁN

raktáron

5,77  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KŐSZEGHY CSILLA

Kiadó

CSIMOTA KIADÓ

GEORGE ORWELL – LEGENDA ÉS ÖRÖKSÉG

raktáron

13,10  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RODDEN, JOHN

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

BRINGÁRA FEL! – JÁTÉKOS BÖNGÉSZŐ

raktáron

11,10  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VAUTIER, VANESSA

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

A PÁL UTCAI FIÚK – TRUBADÚR ZSEBKÖNYVEK 24.

raktáron

6,97  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MOLNÁR FERENC

Kiadó

TRUBADÚR KÖNYVEK KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ÖNÉLETBAJ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5