OLDÁS-KÖTÉS – SZÜLETÉSTŐL A HALÁLIG ÉS A FELTÁMADÁSIG

Leírás

Mellbevágó, elgondolkodtató novellák életről, halálról, születésről, testről és lélekről, melyek létezésünk elemi kérdéseivel szembesítenek.„A szabad asszociációk, képek, tudatos képzavarok, áthallások egy posztmodern teret alkotnak és áthidalnak egy csomó nehezen átléphető küszöböt: nehéz életről, halálról, születésről, testről és lélekről úgy írni, hogy sem szájbarágós, sem frivol ne legyen. Az írónak ez sikerül. Hiszen egy boncteremben is élet az élet, s az abortuszok után jön egy koraszülött, akit mindenképpen meg kell tartani.” Balajthyné Győri IlonaAz Oldás-kötés kötet Ódor Fanna új kisprózáit, prózaverseit és Bódi Kati illusztrációit adja a kezedbe. Könnyen járhatsz úgy, mint a kötet egyik első olvasója: „Az elejétől sokkot kaptam. Nem is tudom mi lehet az írónő fejében… Egyvégtében elolvastam, nem tudtam letenni.”Felkészülhetsz a nem mindennapi élményre, amikor a születéstől a halálig, sőt azon túl ívelő mikrotörténetek benned születnek meg. A szöveg belső beszéddé válik, a sűrített, sokszor groteszk élethelyzetek filmszerűen peregnek, s beleütközve egy-egy grafikába, létezésünk elemi kérdéseivel szembesítenek.Jól gondold hát meg, fellapozod-e ezt a könyvet. És ne csodálkozz, ha nem tudsz tőle szabadulni.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,83  ÁFA-t tartalmazza

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

TANÁRI ZSEBKÖNYV 2026/2027

raktáron

6,99  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KIADÓ

ELFELEDTÉK MAGUKAT

raktáron

10,23  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SARNYAI BENEDEK

Kiadó

ELŐRETOLT HELYŐRSÉG ÍRÓAKADÉMIA

DIÓTÖRŐ KŐ

raktáron

11,17  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TURNOVSZKY ÉVA

Kiadó

TARSOLY KIADÓ

DRÁGA ÉDESANYÁM – 14 MEGHATÓ TÖRTÉNET ARRÓL, AKI A LEGFONTOSABB

raktáron

9,84  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„OLDÁS-KÖTÉS – SZÜLETÉSTŐL A HALÁLIG ÉS A FELTÁMADÁSIG” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5