OLÁH JÁNOS – IRODALMI MAGAZIN 2022/4

Leírás

"Az Irodalmi Magazin a Magyarország Babérkoszorúja elismeréssel kitüntetett, valamint József Attila- és Márai Sándor-díjas Oláh János születésének nyolcvanadik évfordulója alkalmából lapszámmal emlékezik az alkotóra.Oláh János pályakezdése a Kilencek költőcsoport Elérhetetlen föld (1969) című antológiájához kapcsolódott, majd az alkotó első, Fordulópont (1972) című verseskönyvét sorra követték regényei: Közel (1977), Visszatérés (1979), Az őrült (1983). Az elbeszélések mellett (Az Örvényes partján ? 1988; Vérszerződés ? 2001; Száműzött történetek ? 2011) drámakötete is megjelent Kenyérpusztítók (1993) címmel, de írt hangjátékot, forgatókönyvet és esszét is.Elévülhetetlen Oláh János szerkesztői, irodalomszervező és tehetséggondozó munkássága. 1994-től – 2016-ban bekövetkezett – haláláig a Magyar Napló és az Irodalmi Magazin főszerkesztőjeként, illetve a könyvkiadó vezetőjeként számos, mára elismert író, költő, szerkesztő, irodalomtörténész pályakezdését és szakmai fejlődését segítette.Az összeállítás célja, hogy e komplex életművet új irányokból megközelítve szélesítse a recepció értelmezési horizontját. A beszélgetések és tanulmányok a lírai életmű összetettségén, lehetséges forrásvidékein, illetve a prózai munkásság sajátosságain túl Oláh János irodalomszervező és drámairodalmi munkásságát is bemutatják. Oláh János-inspiráció címmel pedig rövid esszék olvashatók a szerzőtársak meghatározó műélményeiről és a közös emlékekről.A lapszámot archív és a tárgyi hagyatékról készült fotók, a szerzőnek kedves képzőművészek alkotásai és saját grafikái, festményei illusztrálják."

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

4,08  ÁFA-t tartalmazza

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

PORFÍR, KŐ, MÁRVÁNY I.-II. KÖTET

raktáron

14,44  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LŐVEI PÁL

Kiadó

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT MŰVÉSZ

JÁSZI ÉS A LIBERÁLIS SZOCIALIZMUS

raktáron

8,40  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TAKÁTS JÓZSEF

Kiadó

OSIRIS KIADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.

TANULJ RAJZOLNI – TANYA

raktáron

11,25  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

DÉMONCSILLAG – 20 ÉVVEL A ZODIAC PUSZTULÁSA UTÁN

raktáron

12,31  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VARGA DÁNIEL

Kiadó

KORNÉTÁS KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„OLÁH JÁNOS – IRODALMI MAGAZIN 2022/4” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5