OKNYOMOZÓ CSILLAGÁSZAT

Leírás

Johannes Kepler a tudománytörténet egyik legizgalmasabb alakja, aki egyaránt volt csillagász, fizikus, matematikus, teológus és filozófus. Ma leginkább a bolygómozgás törvényei kapcsán emlékezünk rá, melyekkel forradalmasította a csillagászatot, és hozzájárult az újkori fizika előkészítéséhez, ám emellett rendkívül sok ötlettel és felfedezéssel gazdagította a korabeli tudományt. Védelmezte és továbbfejlesztette a napközéppontú kozmoszmodellt, foglalkozott az anyagtalan távolható erő fogalmával, bevezette a mozgáspálya koncepcióját, megalkotta egy lencsés távcső optikai alapelveit, matematikai testeket és tételeket fedezett fel. Ugyanakkor állhatatosan kereste az univerzum geometriai tervét, a Teremtéshez mintául szolgáló szerkesztéseket és számszerű harmóniákat, kísérletet tett az asztrológia megalapozására, és lekottázta a szférák zenéjét. Kötetünk ebből a sokszínű életműből kínál ízelítőt, elsőként közölve magyar nyelvű szemelvényeket Kepler legfontosabb műveiből, részletes bevezető tanulmányok és jegyzetek kíséretében."Célkitűzésem, Olvasóm, e könyvecskében bizonyítani, hogy a legjobb s legnagyobb Teremtő, midőn e mozgó világot megteremtette, s az egeket elrendezte, amaz öt szabályos testre tekintett, melyek Pythagorastól és Platóntól egészen a mi időnkig tartóan igen híresek, és ezek természetéhez igazította az egek számát, arányait és mozgásaik arányosságát."

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,94  ÁFA-t tartalmazza

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A ZENE ESZMÉJÉNEK KIBONTAKOZÁSA

raktáron

11,84  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BALTHASAR, HANS URS VON

Kiadó

MMA KIADÓ NONPROFIT KFT.

AFGÁN FIÚK

raktáron

18,01  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PERSSON, ELIN

Kiadó

SZÉPIRODALMI KÖNYVKIADÓ

KÁRTYA – VONATOK 5. (48 LAP)

raktáron

2,36  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

TOP CARD KIADÓ

HAMISH MACBETH ÉS A ZSARNOK HALÁLA

raktáron

13,92  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BEATON, M.C.

Kiadó

FEJŐS ÉVA KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„OKNYOMOZÓ CSILLAGÁSZAT” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5