ODAKINT, A PUSZTÁBAN

Kard helyett bot, csatamén helyett szürkemarha, világmegváltó hősök helyett tenyeres-talpas bojtárok, parasztlegények, szilajpásztorok… Urbánszki László egy meglehetősen atipikus középkort fest elénk: történeteiből hiányoznak a fényes páncélok, a daliás vitézek, a pátosz és bármiféle heroizmus. Ehelyett inkább az emberről ír, aki nem tévedhetetlen, aki elköveti a maga hibáit is. Az emberről, aki azt hiszi, Isten nevében cselekszik, amikor más embereket küld a máglyára, vagy aki mesés hazugságokkal verekszi át magát az életen. Vagy aki csak tereli a gulyát, és a mindennapokért küzd – hol a természettel, hol a számadóval, hol durva társaival. Urbánszki László új hang a magyar prózairodalomban. Első könyve, az Odakint, a pusztában tíz remek hangulatú elbeszélést tartalmaz, melyekkel hol nevettet, hol megdöbbent, hol meg csak azt teszi, amihez kiválóan ért: mesél.