NYÁRIDŐ

Leírás

Alec és új felesége javában tervezgeti a rég várt skóciai nyaralást, amikor váratlanul kiderül, hogy Laura nem tarthat férjével és a baráti társasággal. Kárpótlásul később elutazik egy időre a festői Cornwallba, ahol Alec rokonainál száll meg. A félénk Laurát elbűvöli a gyönyörű, régi ház, a varázslatos kert, a kedves kis falu, az idilli környék. Lassanként megismeri és megszereti a helyieket, s a csillogó kék tenger látványa hamarosan többé-kevésbé elfeledteti vele gondjait. Egy nap azonban rosszindulatú névtelen levél érkezése kavarja föl frissen meglelt nyugalmát. Hogy vendége zavartalan pihenéséről gondoskodhasson, Laura házigazdája kénytelen valóságos magánnyomozásba kezdeni. Vajon kinek állhat érdekében, hogy az ifjú asszonyt lejárassa, és a házaspár kapcsolatát tönkretegye? Mindeközben váratlan látogató jelenik meg Alec és Laura londoni otthonában. Érkezése nyomán feltárul a család múltjának kusza szövevénye, és Laura talán végre megszabadulhat az első feleség nyomasztó árnyékától. „Nem tudom, hogy kerülhette el eddig a figyelmemet Rosamunde Pilcher, de most, hogy felfedeztem, már nem tudnék meglenni a regényei nélkül.”The New York TimesROSAMUNDE PILCHER, az elmúlt évtizedek egyik legnépszerűbb angol írónője már igen korán tanújelét adta páratlan képességének: hétévesen kezdett írni, és tizennyolc éves volt, amikor az első novellája megjelent. A máig tartó elismertséget aztán rendkívüli sikerű regényei hozták meg: egyebek közt a Kagylókeresők, melyből közel hatmillió példány kelt el világszerte, a Szeptember, az Otthon és a Tengerparti románc.A századik évéhez közeledő írónő, akit egyik fia követett a pályán, a skóciai Dundee-ban él, ahol utcát neveztek el róla.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,13  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

PUTYIN EMBEREI

raktáron

18,03  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BELTON, CATHERINE

Kiadó

LIBRI KÖNYVKIADÓ

ÁLOMSZÖVŐK – NŐNEK LENNI A KÁDÁR-KORBAN – ÜKH 2019

raktáron

10,82  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KORMOS VALÉRIA

Kiadó

KÖZÉP-ÉS KELET-EURÓPAI TÖRT.ÉS TÁRS.KUT.

BŰN ÉS BÜNTETÉS – WARHAMMER CRIME ANTOLÓGIA

raktáron

16,97  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

TUAN KIADÓ

SÖTÉTLŐ ERDŐ

raktáron

11,75  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KRAUSS, NICOLE

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„NYÁRIDŐ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5