POLITIKAI MEGVÁLTÁS
POLITIKAI MEGVÁLTÁS 13,51  ÁFA-t tartalmazza
Back to products
MARX ÉS A KORÁN
MARX ÉS A KORÁN 13,10  ÁFA-t tartalmazza

NYÁR – NAPKELTE SOROZAT 2.

Leírás

Új kezdetDayne Matthews és Katy Hart ifjú házasokként együtt szerepelnek egy romantikus filmben, és közben abba is beleegyeznek, hogy forgatás közben egy valóságshow-műsor stábja felvételeket készítsen róluk. Ez először tökéletes megoldásnak tűnik a bulvársajtó étvágyának csillapítására, ám hamar kiderül, hogy a túl nagy reflektorfény és az események torzított tálalása komoly megpróbáltatással jár friss kapcsolatukra nézve.Feledhetetlen nyárAshley és Kari egyszerre várnak babát, ám az ultrahangos vizsgálat egyiküknél problémát mutat. A testvérek a Baxter család többi tagjával együtt csodáért imádkoznak. Ebben az embert próbáló időszakban meg kell tanulniuk, hogy Isten továbbra is kézben tartja a dolgokat, és a végeredménytől függetlenül velük marad.Érzelmes búcsúBailey Flanigannek komoly küzdelmébe kerül, hogy sikeresen evickéljen a kamaszkor viharos vizein. Barátsága Codyval egyre szorosabbá válik. A fiú azonban bevonul a seregbe, így el kell búcsúznia a családtól, amelyet úgy megszeretett, és a lánytól, akit soha nem fog elfeledni.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,46  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ANYA, TANÍTS ENGEM! 2. FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK ÉS JÁTÉKÖTLETEK

raktáron

11,36  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DEÁKNÉ B. KATALIN

Kiadó

TUDATOS LÉPÉS KFT. (DEÁK ÉS TÁRSA KIADÓ)

MINT A VÍZ

raktáron

8,27  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CANALEJO, PEPE

Kiadó

APOSZTRÓF KIADÓ

VÉGZETES ÜTEM

raktáron

12,78  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MÉSZÖLY ÁGNES

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

KELE (ÚJ BORÍTÓ)

raktáron

8,54  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FEKETE ISTVÁN

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„NYÁR – NAPKELTE SOROZAT 2.” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5