NŐI BESZÉLY

Leírás

A női mentalitáskutatás és életmódelemzés aktualizált problematikája, hogy az emancipálódott nők miért találják nehezen önálló hangjukat, és a patriarchátus alakította rendszerbe simulva hogyan próbálnak helytállni. A Női beszély című kötetben összefoglaló olvasható egy történeti kutatássorozat következő állomásáról, amelynek visszatérő kérdésfeltevése, hogy a több évezredes lemaradásban lévő nők miképpen élnek a publicitás adta lehetőségekkel, valamint hogy megnyilvánulásaikban hasonló hatásfokot érnek-e el, mint a gyakorlottabb férfitársak.A nyilvánosság előtt megjelenés minden időben a dominanciát, és a hatalmi státus kialakításának lehetőségét jelentette, nem mindegy tehát, ilyen alkalmakkor a nemek milyen arányban érvényesíthetik nézeteiket. Mára ugyan egyre több női közbeszélő jelenik meg, de a súlyozott témákban, véleményalkotóként nőt alig hallhat/láthat a közönség. A kötetben idézett kortárs közszereplők és politikusok beszédeiben tapasztalt megfelelési stratégiák alkalmazása/nem alkalmazása alátámasztotta a hipotézist, miszerint a nemek kommunikációs aktusai hasonlóak, de a nők részéről a férfias minta követése, valamint egyfajta akkomodáció tapasztalható.A miértre keresett válaszhoz a monográfia történetkritikai fejezete nyújt segítséget, a hogyan taglalására pedig az irányadó módszerek alkalmazásának (pl. tartalmi- és kritikai diskurzuselemzés) eredményei szolgálhatnak.„Korszakos összegzés tehát mindez, számos tudományterület számára konfrontációs felület, kihívó meglátások gyűjteménye, s az előtörténet és a kortárs „utótörténet” révén nemcsak a jelenkor, hanem a belátható jövő felé megtett út egyik tudományos mérföldköve is. (A.G.A)”

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,18 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A FOCI NAGY KÖNYVE

raktáron

19,44 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MORÁN, JOSÉ

Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

A NŐ REGGELTŐL ESTIG – ÉLETMÓDVÁLTÁS 40 FELETT

raktáron

15,22 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

POSTA RENI

Kiadó

JAFFA KIADÓ

ÖREG NÉNE ŐZIKÉJE – STANCOLT VÁLTOZAT

raktáron

11,03 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FAZEKAS ANNA

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

VARÁZSLATOK FÖLDJE – FONDORLATOK KASTÉLYA

raktáron

9,11 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

STILTON, TEA

Kiadó

KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„NŐI BESZÉLY” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5