NEVETSÉGES SZERELMEK

Leírás

"Az első nevetséges szerelem 1958-ban íródott, és az Én, a búbánatos Isten címet viselte. Akkoriban a Kulcstulajdonosok című drámán dolgoztam-gyötrődtem, és a munka szünetében, pihenésképpen, kikapcsolódás gyanánt írtam meg életem első elbeszélését – könnyedén, élvezettel. Csak később, kellő távlatból visszatekintve eszméltem rá, hogy ez a könnyedség és élvezet nem annak volt a jele, hogy ez a minden verejtékes erőlködés nélkül papírra vetett elbeszélés afféle mellékes, jelentéktelen ujjgyakorlat lett volna, éppen ellenkezőleg, ahogy mondani szokás, ebben a műben leltem meg először önmagamat, találtam rá hangnememre, sajátságos, a világtól és saját életemtől való ironikus távolságtartásra, ekkor lett belőlem regényíró (potenciális regényíró), ettől a pillanattól datálódik egyenes ívű irodalmi fejlődésem, amely ugyan továbbra is bővelkedett meglepetésekben, ám alapvető fordulatot, irányváltást nem hozott." Egy világhírig ívelő pálya kezdetét jelzi ez a csaknem fél évszázados elbeszélésciklus, mely kötetben először 1970-ben jelent meg. Ezt a kiadást dolgozta át, komponálta újra a szerző előbb a francia, majd az 1991-es új cseh kiadás számára, és a magyar fordítás is e legutolsó, Kundera által véglegesnek és hitelesnek tekintett változat alapján készült. Az olvasó pedig az azóta is alakuló nagyszerű életmű ismeretében örömmel állapíthatja meg, hogy a szerző nem tévedett: ezek bizony már kiforrott, hamisítatlanul "kunderás" darabok, melyeken aligha fog a múló idő.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,31  ÁFA-t tartalmazza

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A HOLTAK CSARNOKA

raktáron

13,95  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CARTER, CHRIS

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

TITKOK-KÉPEK-NYOLCVANAS ÉVEK – THE SECRET PICTURES OF THE EIGHTIES

raktáron

10,04  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ROLF, MÜLLER

Kiadó

L'HARMATTAN KÖNYVKIADÓ KFT.

BÁBEL – AVAGY AZ ERŐSZAK SZÜKSÉGSZERŰSÉGE

raktáron

22,58  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KUANG, R. F.

Kiadó

AGAVE KÖNYVEK KFT.

A MODERN DAL FILOZÓFIÁJA

raktáron

27,96  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DYLAN, BOB

Kiadó

HELIKON KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„NEVETSÉGES SZERELMEK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5