Hogy teheti meg, hogy közvetlenül a választások előtt minden osztogatás és ígéret nélkül ily szigorúan takarékos költségvetést tervez? Ártani akar saját pártjának? kérdezte 1989 decemberében Theo Waigel nyugatnémet pénzügyminiszter Németh Miklós kormányfőtől. Ez az ország érdeke hangzott a válasz , és ez minden pártszempontot felülír. Németh Miklós 1988 novemberétől 1990 májusáig állt a kormány élén. Kezdetben csak a rendszer tágítására törekedhetett, ám 1989 viharos eseményei során a cél már hamarosan úgy fogalmazódott meg, hogy biztosítani kell békés körülmények között az átmenetet, és le kell rakni az eljövendő jogállam alapjait. Németh és miniszterei a pártállamról leválva, egyedül az ország érdekét szem előtt tartva vállalták a feladatot. Így a kormányfő 1990 tavaszán, az immár szabadon választott országgyűlés előtt elmondhatta, saját munkájuk gyümölcseként nem keserű, hanem édes szájízzel nyújthatja be kormánya lemondását. A magyarországi emlékezetben megmaradt a szakértő kormány képe, ugyanakkor a Németh-kabinetet utólag csak kevesen tartják számon a rendszerváltás aktív, az eseményeket formáló elemeként. Ennek egyik oka bizonyára az is, hogy Németh, számos kortársával ellentétben, leköszönése óta alig-alig szólalt meg az utóbbi 25 esztendőben. E könyvben most Németh Miklós beszél életéről, a rendszerváltásról s annak ismeretlen részleteiről. Mondanivalóját kiegészítik mások, akik pályáján találkoztak vele.A kötet szerzője Oplatka András történész, újságíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Évtizedeken keresztül volt állandó szerkesztője, külpolitikai szakírója a tekintélyes Neue Zürcher Zeitungnak. Számos könyve jelent meg német és magyar nyelven. A Helikon Kiadónál ez a második kötete.
NÉMETH MIKLÓS – MERT EZ AZ ORSZÁG ÉRDEKE
Leírás
Kategóriák: MEMOÁR,NAPLÓ,INT, TÁRSADALOMTUDOMÁNY
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
10,25 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
16
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„NÉMETH MIKLÓS – MERT EZ AZ ORSZÁG ÉRDEKE” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.