NEMES NAGY ÁGNES KÖZELÉBEN

Leírás

Életem egyik nagy ajándéka, hogy az 1970-es évek végén Nemes Nagy Ágnes közelében lehettem. Jártam egyetemi műfordító szemináriumára, és írásaimmal följárhattam a lakására. „Növény!” – mondta kitörő örömmel, mikor átnyújtottam a csokrot. „Milyen szép! – De nem kell mindig virágot hozni” – tette hozzá tanáros szigorral. Én persze ebben nem hallgattam rá, és ő minden alkalommal ugyanazzal a lelkesedéssel fogadta a növényt. Tőle tanultam, hogy a vágott virág szárának alját össze kell törni, akkor sokkal tovább megmarad. Olvasta, bírálta kézirataimat, biztatott munkára: versírásra, műfordításra. Süteménnyel várt, kávéztunk, beszélgettünk, és rendszerint befutott Lengyel Balázs is, volt férje, akivel szoros kapcsolata élete végéig fennmaradt – én nem is tudtam, hogy réges-rég elváltak. Emlékezetes, csodálatos délutánokat töltöttünk kettesben, hármasban, később feleségemmel négyesben. Voltunk együtt irodalmi este n, meglátogathattam Szigligeten, eljött az esküvőnkre is – a szoros kapcsolat azonban nem tartott sokáig. Ő Amerikába ment ösztöndíjjal, nekem meg elkezdődött a munkás felnőttkor, tanítás, lakásépítés, megszülettek a gyerekeim – írni alig írtam, és kézirat nélkül nem akartam odaállítani. Szégyelltem, hogy nem tudok megfelelni a belém vetett bizalmának. De nem szakadtam el tőle. Verseit, nagyszerű esszéit, gyerekverseit olvastam, tanítottam, előadásokat tartottam. Behatóan tanulmányoztam a költészetét, és tapasztalataim idővel esszékké kristályosodtak. Ezeket ő már nem olvashatta, s csak remélni tudom, hogy örömét lelné bennük. És azt is remélem, hogy lesznek olvasóim, akik elfogadnak útikalauznak Nemes Nagy Ágnes csodálatos világának bejárásához.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,13  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KI BÚJT EL? TENGERI ÁLLATOK – ELŐUGRÓ ÉS KIHAJTHATÓ ELEMEKKEL

raktáron

7,82  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

HARMÓNIA – A ZONGORA, AKI ÉREZ ÉS GONDOLKODIK

raktáron

14,16  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BÁNKY ANDRÁS

Kiadó

KÖNYV GURU

TITKOS PERCEK LONDONBAN

raktáron

14,26  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MOON, AMARA

Kiadó

MÉDIA NOVA KFT.

FELLEGVÁR

raktáron

9,23  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BERECZKY VERESS REBEKA

Kiadó

POLIS KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„NEMES NAGY ÁGNES KÖZELÉBEN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5