NE MARADJON KETTŐNK KÖZÖTT – FŰZÖTT

Leírás

Anya és lánya, Hernádi Judit és Tarján Zsófia hosszú és göröngyös utat járt be együtt. Kapcsolatukat számos akadály nehezítette, ezeket hol együtt, hol külön küzdötték le. Hernádi Judit, az országszerte ismert színésznő lányának lenni eleve próbák sora elé állít egy gyereket – főleg, ha olyasvalakiről van szó, mint Zsófi, aki már kiskorától szintén művészi ambíciókat dédelgetett, és a Honeybeast frontembereként mára valóra is váltotta az álmait.Hogyan néznek szembe együtt a múltjukkal? Miként dolgozzák fel közösen kapcsolatuk nehézségeit? Hogyan küzdenek meg a generációkon átívelő traumáikkal? Most végigkövethetjük ezt az utat, és feltárul előttünk életük jó néhány fontos állomása – eközben pedig tanulhatunk is valamit arról, hogyan lehet együtt túljutni a nehézségeken, közösen felülírni a régi rossz mintákat, egymást támogatva menni tovább, azzal az emberrel, aki a legjobban ismer minket a világon."Ez a könyv két híres művész története, mégis minden anyáról és lányáról szól" – Hadas KrisztaHogyan romlott meg a kapcsolatunk annyira, hogy már képtelenek vagyunk szót érteni egymással? Mi történt velünk? Mi ez az egész?Hernádi JuditÚgy éreztem, anya nem ért meg engem, és én sem értem őt. Hányszor kullogtam haza sírva a családi összejövetelekről! Hosszú időre beleragadtunk ebbe az állapotba, hiába próbálkoztunk mindketten, hogy megtaláljuk a hangot, és újra közel kerüljünk egymáshoz.Tarján Zsófia

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,16 € ÁFA-t tartalmazza

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ÉLJ ÚGY, MINT A GÖRÖG HŐSNŐK

raktáron

10,25 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOURGUIGNON, ALEXANDRA

Kiadó

PARTVONAL KIADÓ

ERDÉLYI SZAKÁCSKÖNYV – A PADLIZSÁNKRÉMTŐL AZ ORDAS PALACSINTÁIG

raktáron

19,40 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BORDÁS MIHÁLY

Kiadó

SCOLAR KIADÓ

TÖRTÉNELMI ESSZÉVÁZLATOK ÉRETTSÉGIZŐKNEK 2024 KÖZÉP- ÉS EMELT SZINTEN

raktáron

12,45 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ADORJÁNYI CSABA, BARACS NÓRA, MATUSNÉ NÉ

Kiadó

KLETT KIADÓ

AZ IDŐN TÚL 2. – A MÚLT HÍVÓ SZAVA

raktáron

16,64 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

REEVES, EVA L.

Kiadó

NEWLINE KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„NE MARADJON KETTŐNK KÖZÖTT – FŰZÖTT” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5