NARKOMÁNIA

Leírás

A kábítószerek elleni harcot a társadalom már akkor elveszítette, amikor azt hitte, az egyre szigorúbb törvények elriasszák a kábítószerkereskedőket és fogyasztókat egyaránt. Tévedtek. Sőt, a minél szigorúbb drogtörvények a kábítószerek drágulását okozták csupán, melynek következménye az lett, hogy még nagyobb üzlet lett a drogkereskedelem. Újabb hibát követett el a törvényhozás, amikor a jól ismert klasszikus illegális drogok büntetési tételét drasztikusan megemelték, ezzel utat nyitva az új, ismeretlen szintetikus drogok sokaságának. Így jutottunk odáig, hogy ma már szinte senki sem tudja valójában milyen szerek is vannak kint az utcákon! Az öntelt és kapzsi törvényhozóknak köszönhetően, akik sokszor maguk is szívesen használnak tudatmódosító szereket, kudarcra kudarcot halmozva odáig jutott a drogellenes háború, hogy a kokain státusszimbólum lett, míg az utcákon több ezer áldozatot követel! Húsz évig voltam drogkereskedő, ahová úgy kerültem, mint kilátástalan, jövőkép nélküli drogfogyasztó. Vagyis személyes tapasztalattal rendelkezem. A ranglétra legalacsonyabb fokán kezdtem és nagyon magasra jutottam. A 20 év alatt megismertem a drogkereskedelem és drogfogyasztás szinte teljes skáláját. A vályogházakban szipuzó, segélyből tengődőkön, a középosztály munkásain át, a művészvilág apraja-nagyját, a tehetős vállalkozókat, ügyvédeket, bírókat, rendőröket, ügyészeket, a korrupt, jachtokon orgiázó politikusokig szinte mindenki részese. Ismertem tanárt (tőlünk vette a cuccot), aki osztálykiránduláson a diákjaival együtt drogozott. Papot, aki Istentől sokkal jobban szerette a hasist. Oly annyira, hogy évekig az egyik legmegbízhatóbb emberünk volt sok másik egyházi személlyel együtt.A drogok elleni harcnak egyetlen módja van: és ez a nevelés. A szülő tudja legfőbbképpen megóvni a gyermekét a drogoktól. Ahhoz, hogy a drog elveszítse varázserejét, egy teljesen új generációt kellene felnevelni, akikkel meg kellene tanítani a teljes igazságot, de ehhez előbb nekünk szülőknek kell szembe nézni a tényekkel és megfelelő tájékozódást birtokolni ahhoz, hogy a gyerekeket megfelelő tanácsokkal tudjuk ellátni és megfelelő neveltetésben tudjuk őket részesíteni!

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,16  ÁFA-t tartalmazza

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

TRIXI KÖNYVEK – TÜCSÖK EDE OVIBA MEGY

raktáron

0,86  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TÓTHÁRPÁD FERENC

Kiadó

SZILÁGYI LAJOS E.V.

ALL YOUR PERFECTS – MINDEN TÖKÉLETESED

raktáron

11,41  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HOOVER, COLLEEN

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

CSUTORA

raktáron

8,63  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MÁRAI SÁNDOR

Kiadó

HELIKON KIADÓ

METRÓ 2034

raktáron

15,83  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GLUKHOVSKY, DMITRY

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„NARKOMÁNIA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5