NAPÓLEON NYOMÁBAN

Leírás

"Napóleon utolsó évei, intrikusok között, fájdalmas veszteségekkel, Rodenberg szemével, aki minden elismerést megérdemel lelkiismeretes kutatóként és tehetséges íróként egyaránt… Megjelenítő erővel láttatja egy lenyűgöző történelmi személyiség életének alkonyát."- KIRKUS REVIEWS "1795-ben a huszonhat éves Napóleon Bonaparte a forradalmi francia hadsereg szegény, de egyre sikeresebb tábornoka volt. Párizsban élt, amely hozzá hasonlóan teli volt lehetőségekkel, pezsgett az új gondolatoktól, és forradalmi lázban égett. Eljegyezték egymást sógornője húgával, Eugénie Désirée Claryval, de a hosszas távollét során a láng kialudt, a lány levelei egyre ingerültebbek lettek, Napóleonéban pedig testvéries jó tanácsok vették át a szerelmes sorok helyét. Akkor még nem találkozott szenvedélyes, de hűtlen szerelmével, Jozefinával. A katonai teendők közötti rövid pihenők alatt regényírásba fogott. Kézirata – amely nagyrészt vázlatokból, egy-egy rövid párbeszédből áll – húsz oldalt sem tesz ki, és a hős dicső halálával zárul. Napóleon a Clisson et Eugénie címet adta neki. Később a középső részt kivette – amelyben a hős boldog házasságban él -, és újraszámozta az oldalakat. A címből kihúzta az Eugénie-t. A kézirat létezését egész életében titokban tartotta, és magával vitte a száműzetésbe is a Szent Ilonára. Én 1999-ben hallottam először a Clissonról. Azonnal eldöntöttem, hogy a rövid munkát kibővítem egy teljes regénnyé, olyan módon, mintha az öreg Napóleon írta volna meg, miközben visszagondolt a fiatalságára. Tizenéves koromban néhány évig Franciaországban éltem, azóta is imádom az országot, és lenyűgöz Napóleon személye. Egy hosszú út kezdete volt ez, amelynek végeredményét a kedves Olvasó most a kezében tarthatja." – Margaret Rodenberg

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

14,44  ÁFA-t tartalmazza

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ÉRETTSÉGI – NYELVTAN – GYAKORLÓFELADATOK A KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉS SZÓBELI..

raktáron

11,14  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LACZKÓ ESZTER

Kiadó

RAABE KLETT TANÁCSADÓ ÉS KIADÓ KFT

CSÓKOLOM, TANÁRNŐ

raktáron

13,95  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KISS JUDIT ÁGNES

Kiadó

PESTI KALLIGRAM KFT

HAVEROK ÉS BÉNÁZÁSOK – RANDIKATASZTRÓFÁK 2.

raktáron

9,72  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SEAGER, CHLOÉ

Kiadó

OUTLET

BLOODGUARD – A VÉRŐRZŐ

raktáron

22,33  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ROBSON, CECY

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„NAPÓLEON NYOMÁBAN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5