NAPLÓJEGYZETEK 1918–1919

Ha keressük azokat az okokat, melyek a bolsevizmust Magyarországon előidézték, nem elég hivatkoznunk a véres világháborúra, egyes emberekre és osztályokra, a gyászos emlékű álprófétákra, akik a destrukciót előkészítették. Mert amint ebben a könyvben is olvassuk, hibás, beteg, elernyedt volt az egész magyar társadalom – tisztelet a kivételeknek –, mely közönyösen, gyáván eltűrte, hogy az ezeréves magyar alkotmányt, a Szent Koronát porba döntsék, mely jobb meggyőződése ellenére magát a posványba bevinni engedte. Emlékezzünk azokra a szomorú időkre, mert az akkor fenyegető veszélyek ma sem múltak el, Európa egén megint felbukkantak a bolsevizmus sötét, vészes felhői, írta 1934-ben elöljáróban báró Perényi Zsigmond, a felsőház elnöke a napló kapcsán.Révai Mór Jánosné Györgyei Irene emlékirata döbbenetes látképe a 133 napnak. Mint az arisztokrácia tagja (férje a Révai Testvérek Irodalmi Intézet vezérigazgatója volt), személyes sorsán keresztül mutatja be Magyarország kálváriajárását, a Lenin-fiúk kegyetlenkedéseit, a szabadrablás és gyilkosságsorozatok történetét. A hideg történelem szemben áll a lázas naplóval. Az Utószó alapján: a napló írója leírja, amit megélt, amit látott, hallott, ami neki – napi kérdés. Hozzátartozik az eseményekhez, akár mint az esemény hősével rokonszenvező, akár mint – ellenzék, ő is gondolkozik arról, ami a nap hősének lelkét elfogja; gondolkozik és ítél felette, és úgy fogadja a nap eseményeit, amint ítélete őt irányítja. Megy utána, ha az elragadja és ellenáll, ha nem látja benne azt, ami ideálja. Ideálját pedig – múltja alkotja meg: a tradíció, az életkörülményei, felfogása és eddigi életrendje. A naplóíró – művelt, tapasztalt, világlátott, sokat olvasott és tanult, kifinomodott egyéniség. Élete eddig kiegyensúlyozott, biztos, egyenes volt. Megszerezte lelke minden választékos kívánságát, a szükségben élőnek mindazt nyújtva, ami tőle tellett. Élt magának és élt másnak. Tisztult felfogásával és világnézetével biztosnak érezte magát abban az életfolyamban, amelybe sorsa sodorta… – s most egyszerre minden, minden megváltozik, de ő nem. EgyŹformán érez, lát, gondolkodik és ítél, de körülötte az egész világ az ellenkezőre fordul, s ami jó volt, rossz lesz, ami igaznak tisztelt volt – átkozottá, üldözötté változik, a nemest gyűlöltként kergetik, a szabadelvűségre az átkok átkát szórják és jaj annak, aki igaz. A világháború véres izgalmai után egy tömeg akarnok, jellem, tisztességtudás és hazaszeretet nélkül szűkölködő úri salak, kalandor kihasználja a legyőzött és elernyedt haza erőtlenségét és – szennyes céljaira akarja felhasználni: élni akar belőle, gazdagon, hatalmasul… Aztán, hogy ezt a gerinctelen, magatehetetlen, árnyuralmat eléri végzete és csúfosan megŹbukik – következik az, ami egyedül következhetett ama szerencsétlen köztársaságosdiból – az ország belefordul a kommunizmus vörös szennyébe.A polgári társadalom és az egyenes életforma elveszti minden jogát, és üldözött vagy rejtőzŹködő vaddá lesz. Emberi – egészséges és értelmes és tisztes emberi agynak idegen szörnyelméletek, új, az igazŹzal ellentétes életfelfogások, műveltség és becsületnélküli irányok, beteges lelkű eltolódások, embertelen vérengzési hajlamok kerülnek felül és ezeknek kilengései újabb és újabb rémŹtörténetekkel töltik meg a napokat és éjjeleket. Minden nap új, újabb és újabb, sötét történetek merülnek fel és képesztik el azokat, akik ilyen gonoszságokról még álmodni sem tudtak és naponta erősödik a lelketlenségeknek ez a vad tobzódása és naponta gyengül a lelkeknek rettegő kérdése: Mi lesz még?Egy érzékeny lélek őszinte és művészi megszólalásai e sorok. Egy önmagába menekült, üldöŹzött siráma. Egy elkeseredett és a haza sorsán kétségbeesett honleány égrekiáltó vészkiáltása. Magyarország legszörnyűbb idejének közvetlen rajza. Aki ezt elolvassa, ha itt a fővárosban élte át a sötét időket – megdöbbenten fogja újra átérezni mindazt, amit akkor érzett; ha a fővárostól távol élt akkor – olyan képet fog nyerni erről az időről, mely