NAGYTOTÁL

Leírás

A kritikusok számára ritkán adódik lehetőség, hogy írásaikat kedvük szerint illusztrálhassák is, az olvasó többnyire csak utólag találkozik a kiállítással, színházi előadással, esetleg a kritika nyomán kap kedvet megtekintéséhez, vagy a már korábban látott műalkotásról, előadásról kialakult véleményét veti össze a kritikuséval. P. Szűcs Julianna évtizedek óta az egyik legismertebb képzőművészeti szakíró, kritikus, a Mozgó Világ főszerkesztője, emellett a Janus Pannonius Tudományegyetem professor emeritusa, éppen e kötöttségek miatt érezte fontosnak, hogy kritikái gyűjteményét gazdagon illusztrálva jelentesse meg, azok számára is élvezhető formában, akik az adott kiállításokat nem láthatták, vagy elkerülte figyelmüket egy-egy fontos, gyönyörködtető, vagy éppenséggel vitatható köztéri, építészeti mű. Ez a kötet ráadásul nem egy szimpla „best off” válogatás, hanem a cikkek között a szerző szoros kapcsolatot szerkesztett. Valójában kétszáz év magyar művészettörténete bontakozik ki az írásokból, amelyeknek témája szigorúan gyűjteményesen vagy csoportosan jeleníti meg kiszemelt példáit. Önkép – ahogy a kötet alcíme jelzi és ahogy a múzeumok, kiállítások, közterek láttatni akarják az ország művészetének saját múltját vagy gyorsan múlttá váló jelenét.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,54  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BÉL – FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV – TEST, EGÉSZSÉG, TUDATOSSÁG

raktáron

22,59  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CHIANG, DR. AUSTIN

Kiadó

LÉLEK ÉS TEST

ALVÁSKÖNYV – AMIT AZ ÁLMATLANSÁGRÓL TUDNI ÉRDEMES

raktáron

11,12  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DR. RADICS JUDIT

Kiadó

ORIOLD ÉS TÁRSAI KFT.

A KLÍMAVÁLTOZÁS FIZIKÁJA

raktáron

12,95  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KRAUSS, LAWRENCE M.

Kiadó

TYPOTEX KFT. ELEKTRONIKUS KIADÓ

A BAGOLY, AKI FÉLT A SÖTÉTBEN

raktáron

13,71  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TOMLINSON, JILL

Kiadó

PAGONY KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„NAGYTOTÁL” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5