1994-ben jelent meg Henry Kissinger alapműve, a Diplomácia, amely több tízezer olvasót ragadott magával, briliáns, mégis könnyen befogadható szintézist kínálva a globális diplomácia történetéről. Harminc évvel később a világszerte elismert Hubert Védrine mintegy kiegészítette ezt a művet húsz olyan kiemelkedő diplomata életrajzával, akik megváltoztatták a világot. A francia Kissinger szerkesztésében, mélyreható elő- és utószavával megjelent könyv nagykövetek, történészek, levéltárosok, írók, újságírók kiváló szövegei révén nyújt áttekintést a nemzetközi kapcsolatok történetéről az európai felsőbbrendűségtől (1720. század) egészen a multilateralizmusig. A Nagy diplomaták egy mérföldkőnek számító, unikális mű, melyre még sokáig fognak hivatkozni.A magyar kiadást egy Andrássy Gyula-életrajz egészíti ki, Erdődy Gábor tollából.Húsz személyiséget választottunk ki a XVII. századtól napjainkig, zömmel olyanokat, akik a XVIII., a XIX. és a XX. században éltek. A nagy formátumú külpolitikusokra összpontosítottunk; a diplomácia olyan ismert vagy kevéssé ismert alakjaira, akik mesterien tudtak manőverezni a külpolitikában. Ez a történelmi tabló a nemzetközi kapcsolatoknak azt a négy-öt évszázadát foglalja keretbe, amit Henry Kissinger a Diplomácia című munkájában átmenetnek nevez az egyetemességtől (az egyház és a Német-római Császárság által képviselt egyetemesség iránti nosztalgia feladásától) az európai nemzetek közötti egyensúly megteremtéséig, amikor már egyik nemzetnek sem sikerül a többi fölé kerekednie és más nemzeteket is meg tudnak akadályozni ebben. (Hubert Védrine)
PASS AUF! 4 NEU TANKÖNYV
9,21 € ÁFA-t tartalmazza
RISZÁLOM ÍGY IS, ÚGY IS - BOLDOG, TELJES ÉLET CSIPŐPROTÉZISEKKEL
13,95 € ÁFA-t tartalmazza
NAGY DIPLOMATÁK – A LEGKIEMELKEDŐBB KÜLPOLITIKUSOK A XVII. SZÁZADTÓL NAPJAINKIG
Leírás
Kategóriák: TÁRSADALOMTUD.EGYETEMES TÖRT.
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
20,97 € ÁFA-t tartalmazza
15
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
TANÍTÁS ALKONYAT IDEJÉN – AZ OKTATÁS JELENTŐSÉGE AZ ÖSSZEOMLÁS KORÁBAN
Értékelés: 0 / 5
raktáron
13,92 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„NAGY DIPLOMATÁK – A LEGKIEMELKEDŐBB KÜLPOLITIKUSOK A XVII. SZÁZADTÓL NAPJAINKIG” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.