MOZAIK
MOZAIK 5,23  ÁFA-t tartalmazza
Back to products
MIRE LESZÁLL AZ ÉJ
MIRE LESZÁLL AZ ÉJ 10,11  ÁFA-t tartalmazza

MYSTERIUM CARNALE / MISTERIUM CIAŁA

Leírás

Németh Péter Mikola Mysterium carnale című kötete látszólag alkalmi jellegű kiadvány: hommage Pilinszky születése 100. és halála 40. évfordulójára. Az ünnepi alkalom azonban nem pusztán hagyományos értelemben vett tiszteletadás, hanem az ünnep által kirótt számvetés és összegzés is. Már maga a cím is drámai szituációra utal: a versek a maguk folyamatában egy személyes passió stációként olvashatók, gyakran címükkel is a húsvéti ünnepkört idézve.E „lineáris” olvasat mellet azonban lehetséges egy másik, közös, „vertikális” olvasata is a verseknek, hiszen valamennyiük tétje, hogy miként élhető meg és mutatható fel az a kegyelmi pillanat, amelyben profán és szakrális ismét összetalálkozik, s egymást értelmezi. A két, egymástól különvált szféra közötti kapcsolat felvételéről, illetve ennek kísérletéről szólnak a versek – ha tetszik, a párbeszéd lehetőségéről, létezésünk megannyi rétege: a testi és lelki, az e világi és a túlvilági, az Én és a Másik, a csend és a szó, vagy épp a fénykép (Németh Zoltán Pál fotográfiái) és a fivér költeményei, valamint (kortárs líránkban egyedülálló módon) a keresztény tradíció és a neo­avantgárd között. Mindeközben a kötet egésze a szerző Pilinszky János életműve olvasatáról is számot ad: újszerű módon gondolja tovább e költészet hatását és aktualizálja mai, egzisztenciális helyzetünkre.(Hafner Zoltán)Németh Péter Mykola műalkotása nem egyszerűen „csak” aszkézis: önemésztés, önostorozás, önvád a költői kifejezésért, hanem az embernek az emberekkel és az Istennel való vívódása, harca a hétköz- és ünnepnapokban, a történelemben. Isten nem mindig érti az embert, és az ember sem az Istent. Út Istenhez és az embernek önnönmagához, az isteni lényegéhez, a földi létben mindig is nagyon bonyolult és nehéz feladat volt, pláne most, a pandémia idején az. Krisztus értu¨nk, emberekért való halálát, keresztáldozatát nem mindenki érti. Mykola a megváltás hitével reménykedik. Istenkereső avantgárd líráját erősen szubjektív szókincstár jellemzi: éles költői képek, súlyos szavak, dramatikus jelenetek olvashatóak műalkotásaiban.A „Mysterium carnale” kötet opusainak fordítása valódi, nagy erőfeszítésekkel járt, olykor önemésztő gyötrődéseket igényelt. Ám az olvasónak minden bizonnyal gazdag emocionális és intellektuális élményekben lesz része.(Aleksander Nawrocki)

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,85  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ÍGY FILMEZTÜNK

raktáron

14,36  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZEKFÜ ANDRÁS

Kiadó

MMA KIADÓ NONPROFIT KFT.

MÁLTA ÉS GOZO – MARCO POLO

raktáron

12,53  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

CORVINA KIADÓ

VÁRATLAN SZERELEM

raktáron

18,06  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HARRIS, AMIRA N.H.

Kiadó

NOVUM PUBLISHING GMBH

MADARAK – TERMÉSZETBARÁTOK ZSEBKÖNYV

raktáron

3,90  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DR. HAVASI MÁTÉ

Kiadó

SZALAY KÖNYVKIADÓ ÉS KERESKEDOHÁZ KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MYSTERIUM CARNALE / MISTERIUM CIAŁA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5