"Hogyan szólal meg saját tudományteru¨letu¨nk legyen az a történelem, a földrajz, a néprajz, vagy a bölcsészet- és társadalomtudományok? Milyen a hangja, milyen nyelvet használ? Figyel-e más hangokra, és főként, érzékeli-e a befogadók változásait? Hogyan viszonyul diszciplínánk a hangokhoz és a visszhangokhoz? A HANG központi szerepet tölt be .letu¨nkben, sok mindent elárul rólunk. Ezzel tudósként is szembesu¨lnu¨nk kell. Hiszen folyamatosan BESZÉLÜNK egy egyetemesnek gondolt NYELVEN a tudományén , és szeretnénk, ha MEGHALLANÁNAK/MEGHALLGATNÁNAK. Lehetőleg minél többen és ne csak a jelenben, hiszen az örökkévalóságnak szánjuk megörökített gondolatainkat.A BESZÉD olyan, alapvetőnek tekintett kapcsolat az emberek között, amelynek nemcsak a lélegzet, a beszédhang, az énekhang, a nyelv, de a hallás is fundamentuma. Mindezek persze eszközök számunkra a JELEK csodás körtáncában, amelynek szépségéhez a JELRENDSZER adja a szabályszerű formákat. HANGJELÖLŐ írásunkban magát a hangot k.s.relju¨k meg jellé alakítani, ezáltal biztosítani számára az öröklétet. A hangokon alapuló kapcsolatban kiemelkedően fontosnak tekintju¨k annak FORRÁSÁT, tetten akarjuk érni annak jelenlétét a jelrendszereken alapuló beszédben. Pedig figyelmu¨nket érdemes a hang forrásától a BEFOGADÓK felé is fordítani. Hiszen a hangokat használók által közvetített jelenségek JELENTÉSTARTALMA a befogadók révén válik élővé, de a jelentést egyben meg is sokszorozzák VISSZHANGOT formálnak.A történelmi narratívákban minden esetben találkozunk az események, a szereplők hangjával. Szövegeink tele vannak hangok lenyomatával: ágyúdörgés, tömeg morajlása, tenger zúgása, elhaló és erőteljes hangok; vagy éppen a hang hiánya, a némaság jelez valamit a távoli múlt szereplőinek életéből. A hang azonban nemcsak a maga konkrétságában része a történeti narratívának, hanem átvitt és szimbolikus értelemben is. Ezt nevezhetju¨k a múlt vagy a történelem hangjának. A múlt hangjai ugyanakkor a visszhangok által is sokszorozódnak. Milyen társadalmi, gazdasági, kulturális, mentalitásbeli közegben szólalnak meg a múlt visszhangjai? Nem arról kell szólnunk sokszor, hogy ezek folyamatosan kommunikálnának velu¨nk, csak olyan közeget teremtu¨nk (mi történészek-kultúraformálók-tudósok), amelyben a saját hangjainknak kedveseket és/vagy fontosakat szelektáljuk? És a zaj más elemeiből múzeumoknak kincse, pusztába kiáltó szavak vagy búvópatakok lesznek?! Érdemes/lehetséges eltemetni, feledni, dalolni vagy meg nem nevezni a múlt (vissz)hangjait? A Dimenziók konferenciasorozat 7. kötete ezekre a kérdésekre is keresi a válaszokat."
NEM CELEB, CSAK HÍRES - BESZÉLGETÉSEK
10,24 € ÁFA-t tartalmazza
MÓKÁZZ ÉS MIXELJ! VADON ÉLŐ ÁLLATOK - JÁTÉKOS LAPOZÓ VARRÓ DÁNIEL FORDÍTÁSÁBAN
5,25 € ÁFA-t tartalmazza
MVH – A MÚLT (VISSZ)HANGJAI – DIMENZIÓK VII.
Leírás
Kategóriák: EGYETEMES TÖRT, TÁRSADALOMTUDOMÁNY
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
15,13 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
19
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
HÉTVÉGI ORVLÖVÉSZEK – A SZARAJEVÓI EMBERSZAFARIK NYOMÁBAN
Értékelés: 0 / 5
raktáron
15,34 € ÁFA-t tartalmazza
ORBÁN UTÁN – A TISZA PÁRT GYŐZELME ÉS AZ EURÓPAI POPULISTA JOBBOLDAL
Értékelés: 0 / 5
raktáron
16,79 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„MVH – A MÚLT (VISSZ)HANGJAI – DIMENZIÓK VII.” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.