MOST NEM AKAROM MONDANI, MERT VILLAMOSON VAGYOK

Elcsípett mondatok, történetek 2011–2024-ig„Mindennapi gyötrelmeink és sokféleségünk hű lenyomata ez a budapestológiai krónika, amelynek mindannyian szereplői vagyunk. Kérem, ne vigyázzanak: itt a szívek úgyis kinyílnak!”Both Gabi, szerkesztőÍgy vagytok ti. Vagy mi? Tőlünk hangos az utca, a tér, velünk döcög a busz, a villamos, a vonat. Itt élünk. Együtt. Azok, akikre soha senki nem figyel. Azok, akik csak önmagukra. És azok, akik másokra (is). Pereszlényi Erika például mindenkire. Szenvedélyesen és derűsen – de kajánság nélkül. Bátor hallgatózó, empatikus fülelő. Mindennapi szópolaroidokat exponál. Előhívja és közszemlére teszi az agyában rögzített felvételt. Nem retusál, nem manipulál. Felmutat. Nem elemez, nem bírál. Egy könyvnyi hangminta-pillanatlenyomat, lét-tükröződés: a csiszolatlan részletek sejtelmesen tiszta arcközeliket adnak ki, a miniatúrákból összerendeződő csoportképek várostablóvá, országpanorámává szélesednek. Nézzük-szagoljuk-hallgatjuk a színes élet-jeleket, az egybesöpört ízes sorsmorzsákat; mosolygunk (olykor nevetünk): azt képzeljük, képet, nem tükröt látunk. Ez itt nem én vagyok, nem ilyen vagyok. Biztos? Egyik sem?Upor László, dramaturg, műfordító, egyetemi tanárA szerzőrőlPereszlényi Erika angoltanár, színész, fotós.Éveken át gyűjtötte Budapesten villamoson, utcán, buszon, de időnként egy-egy vonatúton is azokat a beszélgetéseket, momentumokat, élettöredékeket, amelyekből ez a válogatás készült.