MOSOLY A HOLNAPHOZ

Leírás

"A könyv azt az élethelyzetet állítja fókuszba, ahol a belső megrázkódtatás előidézője egy betegség, a Sclerosis Multiplex. E betegség elől nem lehet kitérni, mert nem gyógytható.A szerző a témát intenzív, személyes érintettsége s az ebből következő hitelesség útján fejti ki. Helyenként támaszul hívja saját, szépirodalmi írásait, továbbá azt a szakirodalmi hátteret, mely előremozdította számára a teljesebb megértést. Csaba Lilla szándéka, hogy ezek a fontos és hasznos információk általa eljuthassanak azokhoz, akiket igazán érint a téma, hogy ők is okulhassanak, gazdagodhassanak belőlük.E kötetnyi gondolatsor elsősorban azoknak szól, akikben él a szándék, hogy gondolkodjanak állapotukról, kommunikáljanak betegségükről, továbbá akiknek élettörténete hasonló a szerzőjéhez, avagy jelenleg is viselik a betegséggel való küzdelem s a vele szoros összefüggésben álló én belső világának gyógyulását remélő feszültség terhét.Mert, bár a biológiai determináltságból adódóan, a betegség okozta létállapot előremozdítása behatárolt, s az ebből következő "sebek" – a test törvényszerűségeinek alárendelve – teljességgel nem fognak behegedni. Ám a könyv alkotója a kezdetektől fogva hitt abban, s a mai napig hiszi, hogy ahol belső sebzettségét a lélek hiátusaiban képes termékenyen megérinteni, ott képes gyógyulni is, amit a test a hála nyelvén visszhangoz."

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

4,97  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A CSAKRÁK ÉS A BOLYGÓIDEG – TÖLTEKEZZ A FINOMENERGIÁK ÉS IDEGRENDSZERED GYÓGYÍTÓ

raktáron

11,15  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LLEWELYN, DR. C. J.

Kiadó

BIOENERGETIC KIADÓ KFT.

PSZICHOLÓGIA – TUDOMÁNYKÖZI ÉRTEKEZÉS A SZEMÉLYISÉGRŐL

raktáron

10,55  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RAVAGLIOLI, ALESSANDRO M.

Kiadó

SZENT ISTVÁN TÁRSULAT

BORI TÁBOROZIK (BORI REGÉNY 21.)

raktáron

5,28  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOEHME, JULIA

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

VÉGTELEN KIKÖTŐ

raktáron

11,15  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DÉZI BECKER

Kiadó

PUBLIO

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MOSOLY A HOLNAPHOZ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5