Mallász Gitta gyermekkori barátjához szólnak a Pirkadat költői sorai, melyeket Hanna ezúttal németül kapott. Hanna alig tudott németül, ezért azt hitte, egy eltévedt Angyal szól hozzá. Ez a hét üzenet sokáig nem is ért el címzettjéhez. Gitta lejegyzésében, hetven éven át csupán kéziratban maradt ránk.Az ő kérésére Az angyal válaszol magyar kiadásának végére került a szöveg, de csak német nyelven. Csodálatos költői nyelvezete 70 évig lefordíthatatlannak tűnt, versezetének tömörsége és tökéletessége megközelíthetetlen maradt. Kerényi Kata remek költői érzékkel tette át zengő magyarra a német nyelv szuggesztív erejével szóló sorokat.A háború sötétségében a Pirkadat név egy fénysugárt jelentett, ígéretet, a jövő bizonyosságát adta nekünk, hitet abban, hogy új Hajnal virrad a világra. A Pirkadat nevű angyal üzenete sürgető és intenzív volt. Úgy fogadtam, mint ébresztőt egy Új Életre, új napra virradva mondta nekünk Gitta az 1980-as években.Az Angyal szavaiból áradó eleven erő elsöpri az emberi gyarlóság érzetét.Légy félig Isten félig föld! Arra kér, kapcsolódjunk össze, így alkossunk boltívet, hidat, mely összeköti a teremtő és a teremtett világot.Öröm és felelősség tölt el bennünket önmagunk és az egész teremtés iránt. Hálával és odaadással fordulunk a bennünk derengő Hajnal felé. Olthatatlan szomjúság és alázat nyit utat saját fény-lényünkhöz való kapcsolódáshoz, egységünk által tud egy új Hajnal megszületni bennünk és általunk.Kardos Gyöngyi Margit
HISPÁN FARKASOK
11,27 € ÁFA-t tartalmazza
A MAGYAR PUSZTA - MAGYAR
1,37 € ÁFA-t tartalmazza
MORGEN – PIRKADAT
Leírás
Kategóriák: EZOTERIKUS
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
7,81 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
19
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„MORGEN – PIRKADAT” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.