MIT LÁTSZ LACA?

„Nehezen besorolható műfajú írást tart kézben az olvasó: a visszaemlékezésként és izgalmas esszéként egyaránt érvényes szövegben korunk egyik példaadó művészettörténésze indul majd' hat évtizedes „érzékeny utazásra” személyes és szakmai múltjába, érzékeltetve egyúttal a korszak mindegyre változó művészeti és társadalmi folyamatait is. A saját szavaival élve egész életében „paplanon lépkedő”, a világban és a művészetben óvatos, de tudatos kíváncsisággal tájékozódó muzeológus finom megfigyelésekben gazdag – s irodalmi, zenei párhuzamokkal jócskán megerősített – képeket rajzol a 60-as évek közepétől elementáris erővel feltörő művészeti törekvésekről, az egymást követő generációk laza „örömzenéből” fokozatosan baljós előjelekkel telítődő fellépéséről, majd a rendszerváltás utáni évtizedek megváltozott képkultúrájáról, tér- és időszemléletéről. Mindeközben anekdotikus részletekben is bővelkedő módon mutatja be a (kisvárosi) polgári értékek, hálózatok átalakulását, elillanását, az új, globális korszakba való beilleszkedését. Az utóbbi fél évszázad művészeti, társadalmi, emberi problémái iránti érdeklődését a könyvben Kovalovszky Márta Lesage nyomán a háztetőkön át bekukucskáló ördöghöz hasonlítja. De kíváncsisága valójában inkább az értékeket őrző és minden új iránt nyitott „ősz művészettörténész” gyengéd, de felelősségteljes figyelme.” (Pataki Gábor)„Aztán nem unalmas itt nektek?” – kérdezte egyszer valaki. A múzeumra gondolt és ásított, persze, képek, szobrok, valami kiállítások. „Micsoda? – kérdezett vissza. – De hiszen…” De hiszen a kezeik között fordultak meg azok a művek, amelyekben a kortárs művészet újabb változásának első jelei feltűntek, hogy aztán békésen növekedjenek a megelőző évek árnyékában, majd felnőve, megerősödve, játékos kergetőzés közepette átvegyék a „régi idők” helyét.