MINEK NEVEZZELEK, HOGYAN SZÓLÍTSALAK?

Leírás

A családnevek használata Magyarországon az utolsó 300 évben alakult ki, azt követően, hogy II. József király 1787-ben kötelezővé tette a családnevek használatát. A magyarok már ezt megelőzően is használtak családnevet, de ez nem egy állandó név volt, alkalmanként változtattak rajta. A PÜSKI könyvkiadó gondozásában nemrég jelent meg Brokés Ferenc több mint 5 éves munkával, 2019-2024 között összeállított/szerkesztett, a „MINEK NEVEZZELEK, HOGYAN SZÓLÍTSALAK, MAGYAR CSALÁDNEVEK tematikus és ABC csoportosításban” című, kb. 250 oldalas könyve. Az összeállítás az egykori Nagy-Magyarország területén élő családok több mint 10.000 családnevét tartalmazza. Ezt azért fontos kiemelni, mert vannak olyan családnevek, melyek jelenleg már csak az un. elcsatolt, Trianon után valamelyik szomszédos országhoz tartozó területen használatosak, de ettől még eredetüket tekintve magyar nevek. Ehhez hasonló kigyűjtés már történt Magyarországon, csak példaként említjük Hajdú professzor 2010-ben megjelent „Magyar családnév enciklopédiája” című kiadványát. Ami Brokés Ferenc munkáját egyedivé teszi, az a kb. 70 féle szempont szerinti családnév csoportosítás. Ilyet őt megelőzően még senki nem készített.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

17,05  ÁFA-t tartalmazza

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A KÖNYVLOVAS

raktáron

12,53  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RICHARDSON, MICHELE KIM

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

KÖZMONDÁSOK – 3000 MAGYAR KÖZMONDÁS ÉS SZÓJÁRÁS … –

raktáron

11,20  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BÁRDOSI VILMOS-KISS GÁBOR

Kiadó

TINTA KÖNYVKIADÓ KFT.

A SONG TO DROWN RIVERS – A DAL, AMI ELFOJTJA A FOLYÓT

raktáron

13,95  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LIANG, ANN

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

ARCHIBALD LOX – A KÁRHOZAT KIRÁLYA

raktáron

19,13  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SHAN, DARREN

Kiadó

BOOKAHOLIC KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MINEK NEVEZZELEK, HOGYAN SZÓLÍTSALAK?” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5