MINDIG MÁS TEHET RÓLA

Leírás

"A Blamestorming egy társalgási kézikönyv, amely segít elsimítani vagy elhárítani az elégtelen kommunikációból keletkező konfliktusokat. Elsősorban (és végig kimondatlanul) az empátiás készséget próbálja fejleszteni, és a beszélgetőpartnerre való odafigyelésre, a másik fél nézőpontjának megértésére biztat. Erre számos módszert kínál a beszédstílus és nyelvezet megfigyelésétől kezdve a valódi odafigyelés megtanulásán át a kontextus helyes értelmezéséig.Az egyes fejezetek egy-egy kisebb, önmagában is értelmezhető problémakört taglalnak, egymáshoz alig kapcsolódnak, és csak elvétve utalnak korábbi fejezetekre. Éppen ezért bármikor átolvasható egy rész anélkül, hogy emlékeznénk a megelőző fejezetek tartalmára. A fejezetek először röviden körbejárják az adott témakört, majd a végén pontokba szedve magyarázzák el, hogyan fejlődhetünk azon a részterületen. Gyakran példaszituációk és párbeszédek illusztrálják a mondanivalót, a könyv visszatérő, kidolgozott hátterű szereplők párbeszédein mutatja be, milyen hibákat lehet véteni a beszélgetések során, és hogy ezek miként kerülhetők el vagy hozhatók helyre.Szakkifejezésekkel csak ritkán találkozunk. Ezek helyett az író saját, szemléletes fogalmakat használ bizonyos kommunikációs helyzetek és attitűdök leírására. "

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

6,30  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

JÓZSEF ATTILA ÖSSZES VERSEI

raktáron

16,74  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

GLUTÉNMENTES PÉKSÉG – KENYEREK ÉS PÉKSÜTEMÉNYEK ÉLESZTŐVEL, SÜTŐPORRAL..

raktáron

23,96  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HORVÁTH JUDIT

Kiadó

BOOKLAB

SZÓMAGAM-VISSZATÉRÉS

raktáron

3,41  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VEZEKÉNYI GYÖRGY

Kiadó

ADAMO BOOKS KIADÓ

LOPVA ANGOLUL – ANGOL NYELVKÖNYV 3/3.

raktáron

4,98  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CZOBOR ZSUZSA – HORLAI GYÖRGY

Kiadó

CORVINA KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MINDIG MÁS TEHET RÓLA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5