MINDENT EGY LAPRA!

Leírás

„Ennél jobban már nem is szerethettem volna.”Laurelin Paige, New York Times bestsellerszerző„Annyira imádom ezt a könyvet, hogy vegasi házasságot kötöttem vele!”Kayti McGee, USA Today bestsellerszerzőHogy mit nem szabad csinálni Las Vegasban? Hozzámenni egy idegenhez. Az egész este az én ötletem volt. Én voltam az, aki „ébredjünk tigrissel” jellegű éjszakát javasolt, csak a végén nem egy nagymacskával, hanem Vince Rossival az ágyamban ébredtem, és egy gyűrű csillogott az ujjamon.Vince teljesen más, mint képzeltem, és megtestesít mindent, amiről fogalmam sem volt, hogy kellhet nekem. Hirtelen minden porcikámmal szerelmes lettem a véletlen hozta férjembe, és egyáltalán nem akartam véget vetni ennek a házasságnak.Tartson örökkön örökké. Mit számít, hogy alig ismerjük egymást? Statisztikai szempontból legalább olyan jó esélyeink voltak, mint bármelyik párnak.És szinte már el is hittem ezt, míg meg nem kaptam az érvénytelenítő papírokat…A New York Times és USA Today bestsellerszerző, Jana Aston a rá jellemző frenetikus humorral írta meg édesen szexi, önálló regényekként olvasható sorozatát, A szerencse lovagjait, amelynek szereplői a legképtelenebb eszközöket is bevetik, hogy beteljesítsék a vágyaikat.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

14,09  ÁFA-t tartalmazza

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BEVEZETÉS AZ ÚJDIKTATÚRÁBA

raktáron

16,88  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BEKE MIHÁLY ANDRÁS

Kiadó

MAGYAR HANG KÖNYVEK

ESTI MESE KÖNYV – A TÖKÉLETES ALTATÓKÖNYV

raktáron

14,03  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TOURLONIAS, JOËLLE

Kiadó

SCOLAR KIADÓ

PT.BOROS GYÜMÖLCS BOR 12*36

raktáron

0,96  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

370629

Kiadó

QX-IMPEX KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MINDENT EGY LAPRA!” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5