MINDEN SZÉTESIK

Leírás

Történet egy fiatal lányról, aki szerint a szabályok azért vannak, hogy legyen mit megszegni. Rátalál saját hangjának erejére, és nem fog csendben maradni.A hétvégék a barátokkal való bulizásról szólnak, miközben persze valahogy túl kell élni a középiskolai agyzsibbasztást is. Az érettségiig való visszaszámlálás elkezdődött, és Skye azttűzte ki célul, hogy egy művészeti főiskolára megy továbbtanulni, ahonnan majd vissza sem néz. Az „először a buli, aztán kérdezz” elven alapuló életstílusa azonban szétesni látszik, amikor édesanyja ismét összejön korábbi szerelmével – azzal a férfival, aki megsértette Skye határait, pedig inkább védelmeznie kellett volna őt. Akkor még túl fiatal volt, hogy megértse, mi történt, most azonban nem tudja eldönteni, hogy a lehető legmesszebb meneküljön a férfitól, vagy inkább adja fel az álmait, hogy a kishúgát védelmezhesse. Az egyetlen gond csak az, hogy senki nem tudja, mi történt Skye-jal. Hogyan lesz képes felfedni az eddig rejtegetett titkát? Legjobb barátnőjének, valamint az egyedüli fiúnak a segítségével, akiben Skye képes megbízni, talán bátorságot nyer, hogy alkotással mesélje el a történetét, miután a szavakból már kifogyott. A múltjának rejtegetésével töltött évek után talán végre megtalálhatja önmagában a legjobb szövetségest.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

14,01  ÁFA-t tartalmazza

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BÍP-BÍP A BOLONDOS ROBOT ÉS VIKTOR KÜLÖNLEGES KALANDJAI

raktáron

5,19  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

PRO JUNIOR

NAPOK PIRAMISAI

raktáron

9,00  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

OPOLSKAITÉ, DAINA

Kiadó

METROPOLIS MEDIA

HA NIETZSCHE NARVÁL LETT VOLNA – AZ EMBERI OSTOBASÁG AZ ÁLLATI INTELLIGENCIA..

raktáron

15,42  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GREGG, JUSTIN

Kiadó

MCC PRESS KFT.

AMIRŐL MÉG NEM MESÉLTEM… – BESZÉLGETÉSEK BALZSAY KÁROLY, PROFI ÖKÖLVÍVÓ

raktáron

12,79  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ELBERT GÁBOR

Kiadó

SPORTROPS KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MINDEN SZÉTESIK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5