MINDEN BELEFÉR – KÉPREGÉNY

Leírás

Oravecz Gergely munkásságához híven az – itthon egyelőre kevesek által művelt, ugyanakkor Európában és Amerikában nagy hagyományokkal rendelkező – önéletrajzi képregény műfajába vezeti az olvasót. A kötetben szereplő képregények elsősorban önállóan olvasható/értelmezendő alkotások, melyek mégis valahogyan összefüggenek – az autofikciós elemek, a visszatérő szereplők és helyszínek, valamint a leplezetlen alanyi elbeszélésmód által. A képregények a mindennapi életből ismerős helyzeteket, körülményeket vonultatnak fel, melyekben a humor, de a szerzőre jellemző árnyalt irónia és gondolati sokrétűség jellemző. Lehet például a konyhapulton felejtett csirkemell körül bonyolódó, csattanós egyoldalas, az álom és valóság kapcsolatát vizsgáló filozofikus eszmefuttatás, vagy a házas élet–leadási határidő–alkotói válság hármasát felölelő komplex narratíva; a művek egyszerre tanúsítják az alkotó verbális és vizuális kreativitását, a rövid formában rejlő lehetőségeket, valamint a képregény médiumban rejlő potenciált.A képregények nagy része az utóbbi nyolc évben különböző irodalmi folyóiratokban (Műút, Szépirodalmi Figyelő, SZIFonline) jelentek meg, mindemellett mintegy húsz oldalnyi új, eddig még sehol sem közölt képregény is olvasható a kötetben.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

6,57  ÁFA-t tartalmazza

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SIÓFOKI EMLÉKEK

raktáron

16,73  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

BOGNÁR ZOLTÁN

PITYPANG ÉS LILI – PITYPANG KERTÉSZKEDIK

raktáron

8,51  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PÁSZTOHY PANKA

Kiadó

PAGONY KIADÓ

SZÍNES MANDALA – MEDITÁCIÓ – SZÍNTANNAL ÉS MOTIVÁLÓ GONDOLATOKKAL

raktáron

10,52  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

ALEXANDRA KIADÓ

A TENGER KORBÁCSA

raktáron

11,79  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SABATINI, RAFAEL

Kiadó

DIGI-BOOK KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MINDEN BELEFÉR – KÉPREGÉNY” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5