MINDEN, AMI VIRÁGZIK

Egy fél évszázada alakuló költői pálya legújabb, immár huszadik kötet-állomását az teszi különösen érdekfeszítővé, hogy a szintézisregény és annak megvalósulása ellenére sem a befejeződés tudata a központi élmény, hanem „minden, ami virágzik”, ami az élet felé mutat. Nem lehet szó a hagyományos értelmű őszikék-korszakról, hiszen a vágy továbbra is az érett férfié, aki a mindenséggel óhajt szembesülni. Eközben a szemlélhető, kézzelfogható valóság és a látható mögötti képzetes, metafizikus tartalmak folytonosan egymásra rétegződnek. Szinte magától értetődően válnak központi, ciklusszervező motívummá az Isten, a szabadság, a szerelem, a mindenség gondolat-és élménykörei. Örök értékekkel szembesülhetünk az újabb ezredfordulóhoz közeledő ember hiteles nézőpontjából.