MIÉRT FOGLALTUK EL AZ UTCÁKAT?

Leírás

A társadalmi mozgalmak történelmet írnak és társadalmi változásokat idéznek elő; a szociológusok pedig különféle módokon értelmezik ezt a történelemformáló folyamatot. A társadalmi mozgalmak feltárják a fennálló elnyomást, ösztönzik a bennük résztvevők meggyőződését, és felvázolják a társadalom ideális képét és az ahhoz vezető utat. A szociológusok általában nincsenek abban a helyzetben, hogy felvállalják ezeket a fontos feladatokat, legtöbbször csak azután kezdhetik el kutatásaikhoz az adatgyűjtést és a társadalmi változások pályájának rögzítését, miután a történelemformálás szenvedélye már alábbhagyott. Míg a társadalmi változások aktivistái a harc frontvonalában vannak, addig a társadalmi mozgalmak kutatói a hátsó sorokban állnak, és beszámolókat írnak ezekről a történelemformáló akciókról. E könyv végső átdolgozásának pillanatában a hongkongi rendőrség épp éles lőfegyverekkel támadta az egyetemeket, ahol a diákok összecsaptak velük, hogy megvédjék a kampuszukat. A hongkongi diákok felemelt fejjel utasították el a hallgatást, és kiáltásaik hangosan és tisztán csengtek a korszak legjelentősebb forradalmi tüntetéshullámát elindítva.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,82  ÁFA-t tartalmazza

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

GIRL IN PIECES-LÁNY, DARABOKBAN

raktáron

15,94  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GLASGOW, KATHLEEN

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

120 EXTRA PRÄSENTATIONEN MIT LÖSUNGSBEISPIELEN

raktáron

15,00  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

LIBRO-TRADE KFT.

KÖNYVJELZŐ FRIDOLIN WILLIAM MORRIS ´AZ EPERTOLVAJ´

raktáron

1,96  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

P0130-1389

Kiadó

PÁTRIA NYOMDA ZRT.

REXI NAGYRA NŐ – ÚTMUTATÓ DÍNÓKNAK A HELYES TÁPLÁLKOZÁSHOZ ( NÉZD. POP-UP)

raktáron

10,24  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOWLES, PAULA

Kiadó

TESSLOFF ÉS BABILON KIADÓI KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MIÉRT FOGLALTUK EL AZ UTCÁKAT?” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5