MI KRITIKA MÉG? – SZÍNEK ÉS ÉNEK

Leírás

A kötet célja, hogy kitágítsa azon témák és formák körét, amikkel a művészetről való gondolkodás, illetve a színházról való írás él, élhet. Jelenleg csak szigorú kritikai formákkal találkozunk a lapokban, az esszészerűbb megnyilvánulások ritkák, annak ellenére is, hogy a hagyományos kritika elvesztette olvasóbázisát, sőt, szerzőit is nálunk, Erdélyben. Ma a kritika nem merész (tartalmilag, és formailag sem) – csak a színházi előadást vagy az adott könyvet, azaz a kész „terméket” járja körül, nem választ periferikusabb vagy akár átfogóbb jelenséget témájául. A kritikus nem akar alkotó is lenni, egy esszéírónak márpedig stílusérzéke, kíváncsisága is legyen…A kötet tehát ennek szellemében esszéket, szótárszerűen megfogalmazott tudásegységeket, akár „költeményeket” is tartalmaz. A szerző utóbbi 5-6 évbeli keresgélését illusztrálja. Ezek a szövegek sokszor nem egyéniek, hanem műhelymunkák eredményei, közösségi alkotások, gyűjtések. A szerző sokszor a diákjaival együtt járt egy adott téma útján, pörgősen, az internet világában is érvényesen próbálva megfogalmazni egy-egy gondolatot, témát.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,68  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

PILLANGÓ – KELLO DIÁKKÖNYVTÁR

raktáron

7,89  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MÓRICZ ZSIGMOND

Kiadó

KÖNYVTÁRELLÁTÓ NONPROFIT KFT.

LÉLEKALAPOZÓ VÁLLALKOZÁS

raktáron

11,45  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FÁBIÁN ELIZA

Kiadó

PUBLIO

UNFORGIVEN – MEGBOCSÁTÁS – FŰZÖTT

raktáron

9,39  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KATE, LAUREN

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

MEDDIG ÉL EGY ANYA

raktáron

11,38  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NAGY GERZSON

Kiadó

KALLIGRAM KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MI KRITIKA MÉG? – SZÍNEK ÉS ÉNEK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5