METRÓ 2033 –

Leírás

A mindössze harmincéves Dmitry Glukhovsky az orosz irodalom legújabb csillaga: több mint harminc országban jelent már meg első regénye, a Metró 2033, amelyből számítógépes játék is készült, és megkapta érte a „Legjobb Európai Debütálás” díjat. A regény húsz évvel az atomháború után játszódik, a moszkvai metróban, ahol a túlélők kialakítják a maguk új, föld alatti társadalmát – az egyes metróállomások afféle kis államok, s a túléléshez szükséges élelmet, technikai eszközöket részben lent termesztik és termelik, részben a fenti világból hozzák a stalkerek, akiknek csak töredéke tér vissza. A fenti világról inkább csak afféle legendák élnek itt lent – ott is van valamiféle élet, de emberi fogalmakkal az már szinte leírhatatlan. Aztán egyszer csak megjelennek a metró peremvidékein valami félelmetes zombiszerű lények, és az emberi társadalom óriási veszélybe kerül: egyelőre nem tudni, hogy kik ők, honnan jöttek, de végtelenül kegyetlenek s szinte elpusztíthatatlanok. A főhős, egy fiatal srác még csak egyszer látta őket, amikor visszaverték a támadásukat, s azóta is rémálmai vannak, de egyszer csak úgy alakul a sorsa, hogy az ő helytállásától függ az emberek fennmaradása.Glukhovsky már megírta a Metró 2033 folytatását, és legújabb könyvei – a Szumerki 2012 (Alkonyat 2012) és a Rasszkazi o rogyinye (Elbeszélések a hazáról) – szintén óriási népszerűségnek örvendenek Oroszországban. A sci-fi, a horror és a fantasy őstehetsége, akit talán csak Stephen Kinghez lehet hasonlítani, miközben műveiben a klasszikus orosz irodalom hagyományai éppúgy jelen vannak, mint Viktor Pelevin filozofikus nagyregényeinek hatása.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,27 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

GUANTÁNAMÓI NAPLÓ

raktáron

9,73 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SLAHI, MOHAMEDOU OULD

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT. 2

A SEDONA-MÓDSZER

raktáron

19,43 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DWOSKIN, HALE

Kiadó

GOOD LIFE BOOKS

I. MÁRIA KIRÁLYNŐ

raktáron

22,21 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WEIR, ALISON

Kiadó

MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ

A TEMPEST OF TEA – TEAÖRVÉNY – ÉLFESTETT

raktáron

17,41 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FAIZAL, HAFSAH

Kiadó

VENTUS LIBRO KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„METRÓ 2033 –” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5