MESEBESZÉD

Leírás

Ez a regény a szívekről lehulló köveké. A megkönnyebbülésé. A főgonosz, miután megszabadul a szívét nyomó kőtől, próbál főhőssé válni, keresi a helyét a történetben. Tervet sző: egy aukción megveszi és elzárja az emberek elől a csendet és a nyugalmat, aztán Éjfélt kivéve elraboltatja a napszakokat, így a világ egyetlen pillanatba merevedve vár megmentőre és csodára. A csodák kiveszőben, de megmentőket még lehet toborozni. Egy fodrász, egy súgó, egy köszörűs, egy sírásó, egy siket asztalos és egy alkalmi betörő segít ebben két églakó szamárral, a kárpit kék mackóival és más mesehősökkel együtt. Hogy véget ér-e valaha az örök éjszaka, rajtuk múlik. Néha kissé részeg, máskor túl józan kalandjuk egymásba szövődő meséken, álmokon, emlékeken és egy közkönyvtáron át vezet az ég koromrúzzsal felskiccelt vidékeire, hogy Derengmár határán vívjanak végsőnek ígérkező csatát.A szerző ötödik önálló kötetében visszaköszön az Estvér és az Ólompegazus című regények világa. Mese felnőtteknek, méghozzá csutkamese.*– Nem tudakoltam. Az már magánszféra. Az olvasás szertartás, a könyv szentély, de a könyvtáros nem pap. Nem gyóntatok, nem prédikálok, nem példabeszélek, és nem is ígérek megváltást, az ilyesmit az írókra, a költőkre és a szaklektorokra, a betűk szerzeteseire és inkvizítoraira bízom. Soha, de soha nem kérdem, hogy mire kell a könyv, azon túl, hogy olvasásra kell-e. Ha adom, jó szívvel, ha nem adom, oka van.– Akkor elmondom én, mi ügyben fontoskodott a két csacsi – közölte a lány. – Odamond grófjáról, más néven Ábrán Ábrándról van szó. A legrettegettebb mégmártózóról, a kétrételkedők prófétájáról, az az igenlő tagadás és tagadó igenlés parázslójáról, a legelső mesélőről, aki megtanította az embereket hazudni.– Á, tudom, tudom! – kocogtatta meg Hadona úr az orra hegyét a pipaszárvéggel. – Ő az, akit úgy pár száz esztendeje vérmes roppantyúmadárrá változtatott és kalitkába börtönzött valami nőszemély.Amikor a méterárubolt lehúzta a redőnyt, sokáig kihasználatlan maradt az üzlethelyiség, és Brúnó nem tudta volna megmondani, mikor nyílt meg a talponálló. Habár kopottak voltak az asztalok, karcoktól tarkállott a pult és felmoshatatlanul mocskosnak tűntek a padlócsempék, lepukkantsága ellenére a Kamuflázs akár pont aznap is nyithatott, amikor tavaly nyáron Edével és Zsomborral először betévedtek ide. A betévedés szó szerint tévedésnek tűnt, legalábbis neki, mert idegennek érezte magát az indigókék micisapkák szemmagasság alatt nyújtózó tengerében, a gépzsíros kezű, roggyos nadrágú és rongyos cipőjű, borleheletű emberek között, akiket sosem látott az utcán, akik sosem jöttek be vagy mentek ki, csak álltak csüggetegen a nagyfröccsük felett. Mintha a Kamuflázs tér- és időkapu lett volna egy régmúlt külvárosba.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,95 € ÁFA-t tartalmazza

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

TÁRGYALÁSTECHNIKAI SZTORI-TÁR ( A NYERTES-NYERTES STRATÉGIA ALAPJAI)

raktáron

23,74 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DR. CSORDÁS HÉDI VIRÁG-ECSEDINÉ DR. SZAB

Kiadó

HVG KÖNYVEK

THE STRIKER – A CSATÁR – ÉLFESTETT

raktáron

20,80 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HUANG, ANA

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

VADÁSZIDÉNY – A BLACK FRIDAY VÉGE – AZ ELSŐ KÖRNYEZETVÉDELMI KRIMI

raktáron

11,07 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GARAMVÖLGYI LÁSZLÓ

Kiadó

MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ

RÁADÁS

raktáron

9,68 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JANIKOVSZKY ÉVA

Kiadó

TREND KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MESEBESZÉD” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5