MÉRT NE LEGYEK TISZTESSÉGES! – JÓZSEF ATTILÁRÓL

Sárközy Péternek, a Római Tudományegyetem Magyar Tanszéke professzorának 1996-ban és 2001-ben megjelent tanulmánykötete igen nagy sikert aratott a nagyobb olvasóközönség körében. Ezek a tanulmányok ugyanis szakítottak az addigi „hivatalos” József Attila-képpel.A szerző a 90-es évek elején – egymás után sorra vette a költő életével kapcsolatos legendákat és az életművére ráragasztott hazugságokat: a családról, a „hősies proletár” ifjúkorról, a nem létező Horger-ügyről, a létező három Baumgarten-díjról, az állítólagos barátokról és a költő igazi nagy szerelmeiről, a betegségéről, az úgynevezett „freudizmusáról”, illetve a kommunista mozgalomhoz fűződő való tragikus kapcsolatáról, mely a költő 1932. évi „lefasisztázásával”, kiközösítésével és tragikus halálával ért véget. Sárközy kimutatja, hogy ezek a „legendák” úgy rárakódtak József Attila életművére, mint versében a guanó, és máig lehetetlenné teszik József Attila érett, 1932 után, az európai egzisztencializmussal egyszerre jelentkező és azzal sok ponton érintkező költészetének megértését. A jelenlegi kötet az 1996-ban megjelent tanulmányok mellett közli Sárközy Péter 1996–2015 között írt újabb József Attila-tanulmányait, melyekben vitába száll a Szabolcsi Miklós örökségét tovább folytató, ma is „hivatalosnak” számító József Attila-kutatók egyoldalú beállításával, rámutat az ötvenes és hatvanas évek József Attila-kultuszát tovább folytató manipulációkra, illetve a ma „csúsztatásnak” nevezett hazugságokra. A kötetben ezenkívül a Nagyon fáj-kötet verseinek az explication de texte módszerét követő szövegelemzése áll, hiszen ennek az utolsó, 1936 végén megjelent kötetének versei a legnagyobb tisztasággal mutatják meg József Attila érett költészetétnek fő motívumait: a társadalmi igazságosságra, szeretetre és az igazi szerelemre vágyó törekvését, az Isten-hitre vágyódást. Sárközy Péter az utóbbi 20 évben írt tanulmányaiban arra figyelmeztet, hogy a magyar közoktatásban és közgondolkodásban a rendszerváltás után, sajnos, majdnem minden maradt a régiben. A közvéleményben és a „szakmában” egyaránt tovább él az ötvenes évek – Szabolcsi Miklós által „dialektikusan továbbfejlesztett” – József Attila-képe.