MERRE VAGYOK ARCCAL ELŐRE

Leírás

Radikálisan őszinte regény egy kapcsolatról, ahol a kötődés és szerelem váratlan formákat ölt: verbális, lelki, vagy fizikai bántalmazásként, és amiből nehezebb a menekvés, mint azt bárki gondolná. A férfi már járt a halál kapujában. Visszatérve újraértelmezi az életet, szerelmet, apaságot, karriert – és úgy érzi, készen áll még egy gyermek felnevelésére. De az új szerelem is tragikusan félresiklik, és rá kell döbbennie: amíg nem néz szembe gyermekkorával, a múlt újra meg újra ismételni fogja önmagát. Segítséget kér, és pszichoterápián indul el az önfeltárás útján. Az önismeret során nemcsak saját magát kezdi megérteni – minden gyerekkori sebével együtt –, hanem azt a nála jóval fiatalabb lányt is, aki gyermeket szült neki. Ráébred: a gyógyulás egyetlen útja az empátián át vezet. Megtanul együttérezni még azzal a nővel is, aki gyűlölve kötődik hozzá. Gyógyulnia kell – ha másért nem, hát azért, hogy biztonságban tudja nevelni két kislányát. Az esendő, sebzett férfi legyőzve a közönyt és szégyent beszélni kezd arról, amiről nem sokan beszélnek: az otthon elszenvedett abúzusról. A történet középpontjában mégis az empátia sorsfordító ereje és az öröm lehetősége áll.Fabricius Gábor író, filmrendező, a londoni Central Saint Martins University of the Artson diplomázott. Eltörölni Frankot című első játékfilmjének világpremierje a 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, a Kritikusok Hete szekciójában volt, ahol elnyerte a leginnovatívabb film díját. A Merre vagyok arccal előre a harmadik regénye.„Most egymás mellett láttam Flórát és Emmát, ahogy szeretetért sóvárognak. Ahogy kiáltozva, bármi áron, akár magukat is megsebezve figyelmet és szeretet követelnek, és ott vagyok mellettük én is, kisgyermekként, ahogy ordítok, toporzékolok, és én is sóvárgok anyám szeretetéért.”

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,56  ÁFA-t tartalmazza

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SIX SCORTCHED ROSES – HAT MEGPERZSELT RÓZSA (ÉLDEKORÁLT)

raktáron

15,56  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BROADBENT, CARISSA

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

MÁTYÁS KIRÁLY I. – ISTEN VÁLASZTOTTJA

raktáron

15,57  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BENKŐ LÁSZÓ

Kiadó

LAZI KIADÓ

EMILY

raktáron

12,60  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MONTGOMERY LUCY MAUD

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

SZERELEM FELSŐFOKON

raktáron

15,55  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MCALISTER, JODI

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MERRE VAGYOK ARCCAL ELŐRE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5