MÉLYSÉG – METRÓ 2033 UNIVERZUM

Leírás

Moszkva, Párizs és Milánó után a Metró Univerzum 2033 túlélői Lengyelországban is felbukkannak!Wrocław, húsz évvel az atomháború után. A csaknem hétszázezer lakosból alig néhány százan maradtak életben. A város alatti csatornákban, kis, zárt, enklávéknak nevezett közösségekben húzzák meg magukat. Az évek múlása ellenére a felszín továbbra sem alkalmas újratelepítésre: a sugárzás még mindig túl erős, a mutáns növények és állatok pedig új, rendkívül ellenséges ökoszisztémát hoztak létre a romokon. A rendelkezésre álló erőforrások kimerültek. Olyan kevés az élelem, hogy az elkeseredett csatornalakók egy része a legalapvetőbb emberi tabukat megszegve kannibalizmusra vetemedik. Ebben a világban kell boldogulnia Tanítónak, az egyik utolsó embernek, aki még emlékszik a háború előtti életre. Hogy megóvja siketnéma fiát, Tanító útra kel a föld alatt, hogy eljusson a Toronyba, ahol talán még biztonságos az élet. Az út azonban se nem egyenes, se nem könnyű, és az ismert veszélyeken kívül Tanító a múltja rémképeivel és olyan új borzalmakkal szembesül, amelyekről a legrosszabb rémálmaiban sem gyanította, hogy léteznek.A Mélység Szmidt Metró-trilógiájának első kötete.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,02  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A KAMATOS KAMAT HATÁS – SOKSZOROZD MEG SIKEREIDET LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE

raktáron

13,84  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HARDY DARREN

Kiadó

BOOKSI KÖNYVEK

PERNYE ÉS FŰ

raktáron

21,25  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ZÁVADA PÁL

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

MÚ MAMA SZÁNKÓZIK

raktáron

10,36  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WIESLANDER, JUJJA ÉS THOMAS – NORDQVIST,

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

A SZERETET MINDENT LEGYŐZ – 40 IGAZ TÖRTÉNET AZ ÁLDOZATOS SZERETETRŐL

raktáron

12,63  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CHAPMAN, GARY

Kiadó

HARMAT KIADÓI ALAPÍTVÁNY

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MÉLYSÉG – METRÓ 2033 UNIVERZUM” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5