MÉGIS ÉLÜNK TRIANON 100

Kötetünk íróinak, költőinek nagy része az eltelt trianoni százesztendő hét-nyolc évtizedének tanúja, hiszen szinte egész életükebben a történelmi, társadalmi, geopolitikai léthelyzetben telt el.Olyan évtizedek állnak mögöttük, amelyekben maga a békediktátumés annak következményei is jórészt tabunak számítottak, a közbeszédben,közoktatásban, az irodalomban a maguk valóságábannem szerepelhettek. A rendszerváltozást követő harminc év tette csaklehetővé, hogy a Kárpát-medencei magyarság némaságban, egymástólis elszigetelve élő csoportjai végre megismerhessék a tragikus XX.század igaz történetét, saját sorsunk és egymás sorsának alakulását. Ezaz antológia ennek a lehetőségnek a jegyében született: szerzői mikormagukról írnak, akkor is közös sorsunkról tudósítanak, kiteljesítiknem csak az elmúlt száz esztendő hiteles történetének rajzát, de azta folyamatot is, hogy a szellem síkján, a művészet szintjén, sajáttudatunkban legalább összerakjuk mindazt, ami összetartozik.„A magyar nyelvben élőként az a legfontosabb számomra, hogya szerzők mindegyike kortársunk, és bár az elmúlt évben többüketelveszítettük, a Tőzsér Árpádtól Iancu Lauráig terjedő – szélesértelemben vett – balsors-örökös utódnemzedékként a szüleik,nagyszüleik, dédszüleink életének megtöretéséről kapottként,a külső kényszer okozta fájdalom és a megújulni-teremteni akaráshétköznapjainak kettősségéről azonban már sajátjukként vallanak…Kötetünk bizonyítéka annak, hogy nem felejtettük, hiszen nemfeledhetjük a közös nemzeti múltunk száz évnél régebbi értékeit,amiként az elmúlt évszázad kulturális, valamint politikai éstársadalmi eseményeit sem, amelyeket bár külön-külön éltünkmeg, mégis átérezzük-ismerjük a magyar-egészet. Ez a mi jelenünk,amire építhetjük majdnem-örökkévaló-jövőnket.” – írja az antológiabevezetőjében Kucsera Tamás Gergely, eszmetörténész.