Az ember az idők során számos kísérletet tett arra, hogy megfejtse és értelmezze az állatok viselkedését, és ezek a kísérletek még több hihetetlennek tűnő magyarázathoz vezettek.Ebben a könyvben varázslatos módon keveredik a történelem és a természettudomány, ahogy a szerző elképesztő, néhol hajmeresztő mítoszokon, hiedelmeken és tudományos kísérleteken keresztül bemutatja az emberiség és az állatok közel egy évezredes kapcsolatát. Megtudhatjuk, hogy Sigmund Freud első tudományos értekezésének alapját az angolnák heréinek felderítésére szolgáló boncolásai szolgáltatták, hogy a vízilovakról sokáig azt képzelték, hogy önmagukat véreztetik, hogy megőrizzék az egészségüket, valamint azt a köztudott tényt, hogy a hiénák az évszakok változásával a nemüket is megváltoztatják. A középkori bestiáriumokban lejegyzésre került mende-mondák és hiedelmek egészen napjainkig befolyással bírtak az állatok megítélésére. A zoológus szerző a legképtelenebb ókori, középkori és modern kori állat-mítoszok eloszlatásával bebizonyítja, hogy amikor az állatok megértéséről van szó, még hosszú út áll előttünk.Lucy Cooke díjnyertes rádiós személyiség és filmkészítő. Az Oxford Egyetemen szerzett mester diplomát zoológiából. Karrierjét televíziós vígjátékokkal kezdte, de manapság egyre gyakrabban tűnik fel a BBC, ITV és a National Geographic természettudományos tévé műsoraiban. Számos cikket írt a Telegraph és a Huffington Post számára. Első könyve (A lajhárok kiskönyve) felkerült a New York Times bestseller listájára. E könyv megírása során többek között kergetett részeg jávorszarvasokat, elmajszolt egy hód herét", felhörpintett egy afrodiziákumnak tartott béka-turmixot, és leugrott egy szikláról, hogy keselyűkkel repüljön.
MAGYAR-HOLLAND SZÓTÁR + NET (BŐRKÖTÉSBEN)
38,17 € ÁFA-t tartalmazza
MICIMACKÓ - AZ ELSŐ KIRAKÓS KÖNYVEM
8,54 € ÁFA-t tartalmazza
MEGHÖKKENTŐ ÁLLATVILÁG
Leírás
Kategóriák: NÖVÉNY ÉS ÁLLATV., TERMÉSZETTUDOMÁNY
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
10,23 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
12
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
EGY ESTÉLY A KASTÉLYBAN – TÖRTÉNETEK ÉS RECEPTEK A LEGGAZDAGABB ÁRVA OTTHONÁBÓL
Értékelés: 0 / 5
raktáron
16,79 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„MEGHÖKKENTŐ ÁLLATVILÁG” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.