MEGHEKKELT TEREMTÉS

Leírás

2020-ban Jennifer A. Dounda és Emmanuelle Charpentier közösen kémiai Nobel-díjat kapott a CRISPR/Cas-9 technológia megalkotásáért. Korszakalkotó génszerkesztő eljárásuk révén a DNS felépítése megváltoztathatóvá vált a sejteken belül. Fantasztikus lehetőség ez az emberiség számára a humángenetikától kezdve a mezőgazdaságon és a környezetvédelmen át az egészségügy számos területéig: gyógyíthatóvá válik számos genetikai betegség és rákfajta, ahogyan leküzdhető lesz az éhínség is. A technológia alkalmazása ugyanakkor számos veszélyt is magában rejt, avatatlan kezekben akár biológiai fegyver is válhat belőle, és megannyi bioetikai kérdést is felvet a dizájnerbébiktől kezdve a genetikailag módosított szuperemberekig.A 21. század legjelentősebb tudományos áttörése az egyik felfedezőjét, a biokémikus Jennifer A. Doudnát arra késztette, hogy tudósként átgondolja saját szerepét és a felfedezésével együtt járó következményeket. Könyvében lépésről lépésre elmagyarázza, hogyan ért el haladást a kutatásaiban és miként működik a technológia, amelynek etikai vonatkozásaira, valamint a szabályozás kérdéseire is kitér. A génszerkesztésben rejlő lehetőségekről olvasva egyértelművé válik: ez a tudományos felfedezése örökre megváltoztatja a nézeteinket a teremtésről és az evolúcióról.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,26 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

OTTHON, SVÉDES OTTHON

raktáron

16,73 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KESZTHELYI GRÉTA KATA

Kiadó

MENŐ KÖNYVEK

A PRÓFÉTA ÉS A HÜLYE

raktáron

15,35 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JONASSON, JONAS

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

SUPER SAPIENS

raktáron

22,20 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

THURÓCZY BERTALAN

Kiadó

LONGEVITY SOLUTIONS HUNGARY KFT

VADNÖVÉNYEK – KERESD MEG, ÉS ÍZLELD MEG!

raktáron

7,79 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HECKER, FRANK – HECKER, KATRIN

Kiadó

SZIGET KIADÓ BT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MEGHEKKELT TEREMTÉS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5