MEGÉLNI, MEGVALLANI

Leírás

Megélni, megvallani című konferenciánk 2012-ben arra tett kísérletet, hogy párbeszédet indítson a kényes, de mindannyiunk számára fontos kérdésekben. Konferenciánk meghívott előadói mind a magyar és a magyar zsidó közélet szereplői, közgondolkodók, olyan véleményformálók, kiknek hangja nélkül kevesebb lenne a magyar közgondolkodás. Mindannyian olyan témákban szólaltak fel, amelyek szerves részei a mindannyiunk által áhított párbeszédnek. Mik a magyar és a zsidó identitás párhuzamai és ellentétei? Milyen a magyar jobb- és baloldal magyar nemzeti identitáshoz, zsidósághoz és antiszemitizmushoz való viszonya? Hogyan lehet előremutatóan, jövőt építően beszélni a felelősség és a szembenézés kérdéseiről?Megélni, megvallani – ez volt címadó mottója két évvel ezelőtti konferenciánknak, melynek színvonalas előadásai most ebben a kötetben is megjelennek. Több mint százötven év; 1848, 1867, 1919, 1944, 1956, 1989. Törté­nelmi sors­fordulók, ugyanakkor a magyar–zsidó együttélés, a kibe­széletlen múlt mér­földkövei is. Amit a XX. században a szőnyeg alá söpörtünk, azt most, lehetőleg minél előbb ki kell beszélni. Ebben a könyvben egy 2012-es kon­fe­rencia szerkesztett előadásai olvashatók: a magyar és a magyar zsidó közélet szereplői, közgondolkodók, véle­mény­­formálók indítják újra a zsidó–magyar párbeszédet hitről, identitásról, hazáról. Kiadónk a saját eszközeivel támogatja ezt a párbeszédet.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

6,59  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

IRÁNY AZ ISKOLA! – KÉPES SZÓKÁRTYÁK GYEREKEKNEK NÉMET NYELVBŐL

raktáron

12,62  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CSÖLLE ÉVA

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT. 2

TRANSZNEMŰEK

raktáron

11,41  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JOYCE, HELEN

Kiadó

MCC PRESS KFT.

ÉJ RÁDIÓ

raktáron

13,98  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ANDRUHOVICS, JURIJ

Kiadó

HELIKON KIADÓ

A SÖTÉTSÉG ÉRINTÉSE (HADES ÉS PERSEPHONE 1.)

raktáron

14,16  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CLAIR, ST. SCARLETT

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MEGÉLNI, MEGVALLANI” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5