MEG NE FULLADJ EGY POHÁR VÍZBEN

Leírás

„A nevem Cara Romero, és azért jöttem ebbe az országba, mert a férjem meg akart ölni.”Így kezdődik Cara története, aki évtizedekkel ezelőtt egyedülálló anyaként, a kisfiával érkezett New York latin-amerikai bevándorlók által lakott negyedébe. Azt hitte, élete végéig a helyi lámpagyárban fog dolgozni, ám ötvenes éveinek közepén váratlanul elveszíti az állását, ami végzetes lehet számára, hiszen tartalékai nincsenek, a munkanélküli segély véges, szerény lakásának bérleti díját pedig fizetnie kell. Állást kellene találnia mielőbb, és ebben hivatott segíteni őt az a kormányprogram, amelynek keretében Cara heti rendszerességgel találkozik egy szociális munkással. A találkozók során Cara, ez a melegszívű, életvidám asszony csak mesél és mesél: küzdelmekkel teli életéről, a barátairól, a családjáról, a bevándorlók apró-cseprőnek tűnő, mégis egész világokat romba dönteni képes ügyeiről, örömökről és bánatokról, arról, milyen az, ha valaki napról napra a társadalom peremén kénytelen egyensúlyozni.Cara áradó mesélőkedve, szeretnivalóan esendő személyisége valósággal magával ragadja az olvasót, aki végig azon izgul, hogy Cara élete és sorsa egyenesbe jöjjön. Angie Cruz elképesztően fontos regényt írt, amelynek minden sora empátiára és emberségre tanít."Lulú adott egy doboz papír zsebkendőt. Bekapcsolta a rádiót. Bekapcsolta a tűzhelyet is, hogy vacsorát főzzön nekem, és azt mondta, addig maradok, ameddig szeretnék, para desahogarme. Sosem hallotta ezt a szót? Azt mondta, dominicana. Nem ért spanyolul? Ó, csak egy kicsit. Oké. Desahogar: kiszakadni, addig sírni, hogy már egyáltalán ne kelljen sírni.Mindenesetre amikor Fernando elment, Lulú olyasmit tett értem, amit még a húgom, Ángela sem tenne. Amikor Ángela látta, hogy sírok, azt mondta, Bolhából csinálsz elefántot. Megmondom magának, Ángela hideg. De milyen hideg! Pfft! Nem érez irántam semmit. Lulú más. Ő megértette, hogy sírnom kellett, amíg ki nem szakadt, ami bennem volt.Látom, hogy jegyzetel. Mennyi jegyzet. Igaz, írhat rólam könyvet, mert amit én megéltem, annak száz fejezete van."

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,58  ÁFA-t tartalmazza

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

IDEGEN HÁZ

raktáron

14,31  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KERTÉSZ ERZSI

Kiadó

TREND KIADÓ

A SZÍVKIRÁLYNŐ MESÉJE – ÉLDEKORÁLT

raktáron

22,64  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TULI, NISHA J.

Kiadó

NEXT21 KIADÓ

KISNYUSZI A TANYÁN – GURULÓ JÁRGÁNYOK

raktáron

14,14  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

ALEXANDRA KIADÓ

AZ ORBÁN

raktáron

19,65  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DR. KENDE PÉTER

Kiadó

HVG KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MEG NE FULLADJ EGY POHÁR VÍZBEN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5