MEFISZTÓ – EGY KARRIER REGÉNYE

Leírás

Klaus Mann (1906-1949) német író, publicista. Zaklatott, vibráló egyéniség, Thomas Mann fia. A nemzetiszocializmust és az embertelenséget elutasító szerzőt megfosztották állampolgárságától, 1933-ban emigrációba kényszerült. Ez az 1936-ban Amszterdamban megjelent regénye ma tananyag a német iskolákban.A könyv világsiker, ám talán a magyar közönség szeretete a legállandóbb. A mű Szabó István rendezte filmváltozata Oscar-díjas lett, Alföldi Róbert pedig a Nemzeti Színház igazgatójaként 2013-ban a színpadi adaptációval búcsúzott a teátrumtól.A főhős, Hendrik Höfgen azt játszotta, amit kértek tőle: "Tudott nagyvilágian elegáns, de tudott tragikus is lenni… Sziporkázó szellemessége elbájolt, gőgösen felszegett álla, pattogó vezényszava és idegesen büszke magatartása imponált, alázatos, gyámoltalanul révedező tekintete, zárkózott, kedves zavara megindított. Jóságos volt vagy durva, dölyfös vagy gyöngéd, hetyke vagy megtört – pontosan a műsoron levő szerep szerint."A színész az életben eljátszotta a szerető, a barát, a férj szerepét, később a forradalmi színház csinálóét, majd a Harmadik Birodalom kegyeltjeként az udvari bolondét is. Beletanult és belehízott a hatalomba, és mindvégig "gondosan kerülte, hogy egyetlen igaz szót is ejtsen".

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

14,72  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

POMPÁSAN BUSZOZUNK! – EGY LEMUR VALLOMÁSAI 2.

raktáron

8,28  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GARACZI LÁSZLÓ

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

KÉTSZEMÉLYES ORSZÁG – HANGOSKÖNYV

raktáron

13,84  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KEGL ILDIKÓ – FILIP TAMÁS

Kiadó

IRODALMI RÁDIÓ

MASZAT A FODRÁSZNÁL

raktáron

9,63  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BERG JUDIT – AGÓCS ÍRISZ

Kiadó

PAGONY KIADÓ

TINTORETTO ÉS BARÁTAI

raktáron

8,29  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ROSSMANN, DIRK

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MEFISZTÓ – EGY KARRIER REGÉNYE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5