MÁS PETŐFI AZ ENYÉM

Leírás

Milyennek látta Juhász Ferenc Petőfit? A Más Petőfi az enyém kötet hét fejezetében Juhász különböző életszakaszaiból a költőelődhöz szóló, az őt elemző vagy megidéző lírai és prózai írásokat, eddig sosem látott kéziratokat, első közléseket gyűjtöttük össze. Juhász Ferenc és Petőfi Sándor életét, életművét helyezzük egymás mellé, bemutatjuk költői és eszmei összefonódásukat annak az irodalomtörténeti összefoglalásnak a jegyében, hogy egy emberöltő tükrében máig Petőfi a remények csillaga. Ők voltak a Természet és a Szerelem szerelmesei, de mindketten azt vallották: „a szabadság, a legtöbb, mit adhat önmagának az emberiség!” Juhász szerint Petőfitől halhatatlan munkaszeretetét tanuljuk meg leginkább, s ő az, akit nem kell át- meg újramagyaráznunk. Az ő „hatalmas és tiszta műve maga: a boldogító és világosságot-sugárzó Rejtelem. Így igaz! Műve: ma is: az Égő Rejtelem.” E rejtelem kibontására vállalkozunk.A kötetet Juhász Ferencné Kilián Katalin, Juhász Anna és Debreceni Balázs állította össze. Szerkesztője Nagy Borbála Réka volt. A borítón Szántó Piroska: Juhász Ferenc, mint Petőfi című grafikája látható (1952, magántulajdon). Szerzőportré: Juhász Ferenc hagyatéka.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,74 € ÁFA-t tartalmazza

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A TIZENEGYEDIK PARANCSOLAT

raktáron

12,43 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ARCHER, JEFFREY

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

ÉGETT CUKOR

raktáron

13,91 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DOSHI, AVNI

Kiadó

PARK KÖNYVKIADÓ

MINDEN NAPRA EGY FELADAT FRANCIA NYELVBŐL

raktáron

11,02 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DR. SÁROSI TÜNDE

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

SZANDRA ÉS AZ OVI – MESÉK NAGYCSOPORTOSOKNAK

raktáron

8,27 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BALÁZSY PANNA

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MÁS PETŐFI AZ ENYÉM” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5